Ismét első fokú belvízvédelmi készültség van Tolna megyében
Ismét első fokú belvízvédelmi készültség lépett életbe a Szekszárd-bátai öblözetben részint a Duna árhulláma, részint a sok csapadék miatt - tájékoztatta pénteken az MTI-t Kling Béla, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségének vezetője.
Dátum: 2005-04-22 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:42.584745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismét lezártuk a zsilipeket, szombattól pedig újra megkezdjük a víz szivattyúzását az öblözetből - közölte a szakaszmérnök.
Tájékoztatása szerint március közepétől eddig 1,8 millió köbméter vizet emeltek ki.
A másik belvizes terület Tolna megyében a Kapos vidéke, ahol hetente érkeznek olyan árhullámok a folyón, ami miatt tartósan magas a vízszint, ráadásul a tőzeges talaj átengedi a vizet a szántóföldekre, ahonnan éppen a talaj minősége miatt nem érdemes szivattyúzni sem - tette hozzá a szakaszmérnökség vezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu