XVI. Benedek pápa először találkozott a bíborosi kollégium tagjaival
"Az egyház szolgálója kívánok lenni" - jelentette ki XVI. Benedek pápa pénteken, amikor első ízben találkozott a bíborosi kollégium tagjaival a Vatikánban.
Dátum: 2005-04-22 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:45.365237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Apostoli palota Kelemen-termében lezajlott találkozón az egyházfő köszönetet mondott a kardinálisoknak azért a támogatásért és hitért, amelynek köszönhetően kedden ő került a római katolikus egyház élére.
A reá bízott feladatot "belső odaadással kívánom elvégezni. Nem hírnévről, hanem szolgálatról van szó, amelyet egyszerűen és készségesen kell teljesíteni" - jelentette ki XVI. Benedek. Munkája során Jézus Krisztust tekinti példaképnek, aki "nem azért jött el hozzánk, hogy uralkodjék, hanem hogy szolgáljon".
Az új pápa megemlékezett elődeiről is, elsősorban II. János Pálról. Az április 2-án elhunyt egyházfőnek "élete utolsó napjaiban tett tanúbizonysága minden korábbinál jobban óvott bennünket, és jelenlétét még most is érezzünk" - fogalmazott XVI. Benedek. Szavai szerint közvetlen elődjének halála "húsvéti jegyeket hordozott magán: agóniájával a maga módján utolsó szentmisét mutatott be, amely az ámenben csúcsosodott ki. Élete az utolsó pillanatig áldozat volt."
MTI - fideszfrakcio.hu