Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cseberből vederbe az atomerőmű?

Nagy baj az, ha egy pénzügyminiszter hadilábon áll a számokkal. Draskovics Tibor pedig hadilábon van a számokkal, mert mára a költségvetésben már semmi sem olyan, mint a tervezett számok voltak. Ezért is kellett az Európai Uniónak vizsgálatot indítani. De még ennél is nagyobb baj az, ha a bukott pénzügyminisztert kívánja a szocialista kormány a Paksi Atomerőmű állami tulajdonosának, az MVM Rt.-nek az élére állítani.


Dátum: 2005-04-22 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:47.411528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az atomerőműben ugyanis a fizika törvényei maguktól is működnek, viszont nincs helye a számokkal való bűvészkedésnek, és az adatok kozmetikázásának, mert az mindannyiunk biztonságára mehet.

Ezért nem lenne szerencsés, ha az MVM Rt. igazgatóságának elnöki bársonyszékébe egy olyan ember kerülne, aki hadilábon áll a számokkal.

Budapest, 2005. április. 22.

Koltai Tamás

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek