A kormány felelőssége is megállapítható a katasztrófában
Az elmúlt napok esőzései óriási pusztítást végeztek a Pásztóhoz tartozó Mátrakeresztes városrészben. A Juhász Gábor politikai államtitkár (MSZP) által tett cinikus megjegyzések, miszerint a katasztrófához a vízgyűjtőterületen erdővel rendelkező magánszemélyek "tarvágásai" járultak hozzá legnagyobb részt megdöbbentőek és az államtitkár politikai tisztességét is megkérdőjelezi.
Dátum: 2005-04-22 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:48.037621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász szavaival ellentétben a környéken az állami erdők aránya közel 80%-os, és a közelmúltban e területeken volt megfigyelhető a minden észszerűséget nélkülöző erdőkitermelés. Az erdőgazdálkodás több évtizedes hagyományainak felrúgásával, az ÁPV Rt., mint tulajdonos a bevételek jelentős emelésére kötelezte a környékbeli erdőgazdaságokat, amely az esztelen fakitermeléshez vezetett. A kazincbarcikai erőmű ellátását biztosító szerződések láthatóan a favagyon elherdálását és a környék fafeldolgozással foglalkozó kisvállalkozóinak az ellehetetlenítését szolgálja.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség pásztói szervezete és Kriston Péter választókerületi elnök felkéri Becsó Zsolt országgyűlési képviselőt, hogy a parlament megfelelő fórumán kezdeményezze az ügy kivizsgálását és az esetleges felelősség megállapítását, illetve felszólítja a kormányt, hogy hibás gazdaságpolitikáját lehetőség szerint ne a természet tönkretételével próbálja finanszírozni.
Kriston Péter
választókerületi elnök