Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fodor Gábor: Dávid Ibolya felvetésén el fogunk gondolkodni

Érdekesnek nevezte Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője Dávid Ibolya MDF-elnök azon felvetését, hogy a rendszerváltó pártok közösen állítsanak köztársaságielnök-jelöltet. Az SZDSZ országgyűlési képviselője Miskolcon nyilatkozott pénteken az MTI-nek. A felvetést "érdemes megfontolni" - mondta.


Dátum: 2005-04-22 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:51.618355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: az SZDSZ eddig is abban gondolkodott, hogy az lenne kívánatos, ha a koalíciós pártok tudnának közös jelöltet állítani. Ez volt a politikai szándékuk, és ezért is kérték a szocialista pártot, hogy olyan jelöltet állítson, aki mindkét párt számára elfogadható.

"Ez nem történt meg, sajnáljuk. Dávid Ibolya felvetésén el fogunk gondolkodni, hogy hogyan viszonyulunk hozzá. Mindenesetre (...) ennek is van racionális alapja, az SZDSZ ki fogja alakítani álláspontját ezzel kapcsolatban" - mondta Fodor Gábor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek