Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra fekete lejárató módszerekkel Debrecen ellen?

Debrecen polgármestere arra szólította fel pénteki sajtótájékoztatóján Gondola Zsoltot, a Független Fórum városi önkormányzati képviselőjét, hogy hétfőn estig tárja a nyilvánosság elé azokat az adatokat, tényeket, amelyek alátámasztják korábbi kijelentését, miszerint képviselők érintettek az ügynök-ügyben. Az ügy előzménye, hogy Gondola Zsolt a napokban nyilvánosságra hozta: tudomása van arról, hogy két önkormányzati képviselő korábban ügynök volt.


Dátum: 2005-04-22 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:52.214498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezért a Független Fórum képviselője felszólította a Fideszt, hogy a képviselő-testület többi frakciójához, illetve képviselőjéhez hasonlóan, tárja nyilvánosság elé a párt városi képviselőinek nyilatkozatait az ügynök-ügyet illetően.

Kósa Lajos sajtótájékoztatóján bejelentette: a debreceni közgyűlés valamennyi képviselője szóban vagy írásban már nyilatkozatot tett, miszerint nem érintett az ügynök-ügyben. A polgármester megalapozatlannak és "alantas politikai szándékúnak" nevezte Gondola Zsolt nyilatkozatát, s kilátásba helyezte: amennyiben a képviselő nem tárja nyilvánosság elé a bizonyítékait, vagy nem kér bocsánatot hétfő estig, akkor etikai eljárást kezdeményez ellene.

"Nem megengedhető, hogy ilyen súlyos politikai rágalom elhangozzék bizonyítékok nélkül, aki ezt teszi, az nem méltó arra, hogy a debreceni közgyűlésben dolgozzon" - jelentette ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek