Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feladja magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Pavkovic tábornok

Feladta magát és hajlandó Hágába menni, hogy megjelenjen a Nemzetközi Törvényszék (NT) előtt Nebojsa Pavkovic, a volt jugoszláv hadsereg egykori vezérkari főnöke - jelentette be pénteken a szerb kormány. Pavkovic egyike annak a négy tábornoknak, akiket 2003 októberében azzal vádolt meg a hágai törvényszék, hogy kitervelték és utasítást adtak koszovói albán polgári személyek meggyilkolására 1999-ben, amikor a jugoszláv hadsereg albán szakadár felkelők ellen harcolt.


Dátum: 2005-04-22 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:55.240234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 59 éves Pavkovic a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzésére hétfőn először Rotterdamba repül, majd onnan utazik tovább Hágába, éppen aznap, amikor az Európai Unió külügyminiszterei Luxemburgban döntenek az Európai Bizottság Szerbia-Montenegróra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyásáról, amelyben a testület a stabilizációs és társulási megállapodásról szóló tárgyalások megkezdését indítványozta. Miután a szentesítés utolsó akadályának Pavkovic átadása számított, a kedvező döntés biztosra vehető.

Az NT szerint Pavkovicot a jugoszláv III. hadsereg parancsnokaként a legsúlyosabb bűncselekményekért terheli felelősség, amelyeket 1999-ben a szakadár dél-szerbiai tartományban, Koszovóban elkövettek. A reguláris szerb katonai alakulatok és szabadcsapatok több százezer albánt űztek el erőszakkal lakóhelyükről, az exodusnak és kegyetlenkedéseiknek a NATO szerb célpontok elleni légitámadásai vetettek véget. A volt vezérkari főnök közeli munkatársa és bizalmasa volt az akkori jugoszláv elnöknek, Slobodan Milosevicnek, akinek pere két éve tart a hágai törvényszéken.

Pavkovic a 14. szerb feltételezett háborús bűnös, aki tavaly október óta önként feladja magát az ENSZ-törvényszéknek. A szerb kormány ezeknek a vádlottaknak nagylelkű pénzügyi támogatást ígért a hátramaradt családtagok számára és az ügyvédi költségekre. A belgrádi médiában olyan találgatások jelentek meg, miszerint Pavkovicnak egymillió euró üti a markát. A volt vezérkari főnök elhatározása után már csak három fontos szerb vádlott maradt szabadlábon: a boszniai szerbek volt vezetője, Radovan Karadzic és hadseregparancsnoka, Ratko Mladic, valamint a horvátországi szerbek egykori vezetője, Goran Hadzic.

A koszovói albánok elleni háborús bűnökkel vádolt négy tábornok közül Pavkovic a harmadik, aki a Hágába utazás mellett döntött: Vladimir Lazarevic tábornok februárban, Sreten Lukic rendőrtábornok áprilisban adta fel magát, Lazarevic azóta szabadlábon védekezhet. Vlastimir Djordjevic rendőrtábornok 2001-ben Oroszországba szökött. Az ENSZ-törvényszék időközben visszavonta a vádat az ugyancsak háborús bűnökkel vádolt szerb Goran Borovnica ellen, arra hivatkozva, hogy az illető minden valószínűség szerint halott. Borovnica ellen eredetileg az 1994-ben Németországban letartóztatott Dusko Tadic bűntársaként emeltek vádat, akit 2000-ben boszniai muzulmánok meggyilkolása és bántalmazása miatt jogerősen 20 év szabadságvesztésre ítéltek, és jelenleg börtönbüntetését tölti Németországban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek