Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos fazekas-keramikus találkozó Zalaegerszegen

Negyven fazekasmester és keramikus művész részvételével, népes közönség jelenlétében nyílt meg a II. országos fazekas-keramikus találkozó és fesztivál Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban pénteken. "Az előttünk élt népi fazekasok mesterségbeli örökségének méltó folytatásáról tanúskodnak az ország minden részéből ide érkezett és a hagyományok tiszta forrásából merítő mesterek munkái" - mondta köszöntőjében Gyimesi Endre polgármester.


Dátum: 2005-04-22 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:56.430764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint hozzátette, az érdeklődés láttán bízik abban, hogy a jövő évben már a fazekasság nemzetközi fesztiváljává nő a zalaegerszegi találkozó. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy az ilyen és hasonló rendezvények sora által is "egyre inkább élővé válik az ország első skanzenje", amely 2003-ban elnyerte az Év múzeuma címet.

A háromnapos országos találkozó fővédnöke Németh János Munkácsy-díjas keramikus művész, a város díszpolgára.

Az érdeklődők a híres nádudvari fekete kerámiáktól a göcseji főző-sütő edények "utódain" át a japán raki-technikával készült, "újrafogalmazott" népi használati eszközökig, továbbá borsodi, hevesi csuprokig és tányérokig mintegy ezer darabból álló kollekciót láthatnak.

Megkülönböztetett helyet kapott egy boronafalú ház pajtájában az Őrség: a tájegység néhai és mai mestereinek munkáiból összeállított kiállítást Csupor István, a Néprajzi Múzeum etnográfusa nyitotta meg.

Minden ötödik standnál mesterségbeli bemutató, valamint bográcskészítő és tálkorongozó fazekasverseny színesíti a programot szombaton és vasárnap. Ezenkívül kirakodóvásár és nemzetközi folklórműsor kínál látnivalót a találkozón.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek