Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borúlátó borászok

A magyar borok exportja folyamatosan csökken, az uniós szabályozás elégtelen, hasonlóan a támogatás mértékéhez. A hazai piac stagnál, az új szereplők megjelenése, az áruházláncok árleszorító tevékenysége, valamint az unión kívüli országok árképzési rendszere miatt a magyar bor jelenléte az európai kereskedelemben minimális, írja a Hídlap.


Dátum: 2005-04-22 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:59.161398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb baj, amit a megkérdezett három borász egyöntetűen kiemelt, az a hazai szőlészet és borászat marketingjének szinte teljes hiánya. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra érzékenyen reagált a magyar borászat a tavalyi évben. A szőlőfelvásárló cégek az uniós szabályozásoktól, változásoktól tartva nevetséges áron vették át a kistermelők szőlőjét. Több borászat nagy területeken kiirtotta a tőkéket. A helyzet ma sem ad okot optimizmusra. Dula Bence, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke keserű kiábrándultsággal beszélt a magyar borpiac helyzetéről, egyenesen "bor világválságot" emlegetett. A szabályok betartását szerinte nem ellenőrzik kellően, az a sajnálatos tendencia alakult ki, hogy az uniós termékekkel szemben nem termékek, hanem a támogatások mértéke versenyez. A "harmadik világ" a borok forgalmazása terén is felvirágzásnak indult. Betörtek a piacra a chilei, ausztrál és dél-afrikai borok, melyek aránytalanul nagyobb állami támogatásban részesülnek, mint az uniós országok termékei. Ezekkel versenyezni csak a marketinggel lehetne - mondta Dula Bence, és hozzátette, a magyar bor az ország arculatának részét kellene, hogy képezze, a finanszírozás pedig az állam feladata lenne. Széleskörű megjelenés és széles választék, ami a magyar bornak hiányzik a külföldi piacokon. Itthon pedig leginkább a fizetőképes vásárlóerő hiánya, illetve a vásárlói igény alacsony mértéke jelent gondot.

Kamocsai Ákos, a Hilltop Neszmély Borászat Rt. főborásza úgy nyilatkozott, hogy az ő piacukon nem sokat változtatott az uniós csatlakozás. Most is, mint ahogyan a csatlakozást megelőzően is, Nagy-Britanniába szállítják a legtöbb palackot, de jelen vannak a skandináv, japán és amerikai piacon is. Ennek ellenére ő sem elégedett teljesen az üzletmenettel és nem túl derűlátó a borászat jövőjét illetően, mert kicsi a jövedelmezőség, új birtok létrehozása hatalmas összeget emészt fel, és lassan válik termővé, továbbá hiába jelenik meg néhány uniós pályázati lehetőség - a szerkezetátalakítás illetve fajtaváltás elősegítése körében - ha a borászok nem tudják kihasználni, legtöbb esetben nem is tudnak róla.

Szintén "nem szolgálhatott jó hírrel" a magyar borászattal kapcsolatban Kovács Tibor, a Szentgál Borászat tulajdonosa. Borból túltermelés van, és még a legnagyobb bortermelő országok sem képesek felvenni a versenyt az olcsó, különböző hipermarket-áruházláncok által árusított gyengébb minőségű borokkal, hiszen sok áruházlánc egyszerűen "kilistázza" a magyar borokat.

Sz. Hajnal (HÍDLAP)

Kapcsolódó elemek