Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Talán nem szünteti meg Gyurcsány a nyugdíjasok ingyenes ellátását

A következő hónapokban a kormány meg kívánja teremteni annak a feltételét, hogy az egészségbiztosításból valóságos biztosítás legyen - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Gyulán, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének XIV. Kongresszusán. A Fidesz reményét fejezte ki, hogy Gyurcsány Ferenc nem akarja megszüntetni a nyugdíjasok egészségügyi ellátásának ingyenességét.


Dátum: 2005-04-22 19:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:59.477524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A valóságos biztosítás a miniszterelnök szerint azt jelenti, hogy "valamennyi biztosított jogviszony nagyon világos, mintegy biztosítási kötvényben rögzített legyen, és valamennyi biztosított pontosan tudja, hogy ő ezért a biztosításáért milyen mennyiségű és minőségű szolgáltatást kaphat".

"Mondjuk meg, hogy ki a biztosított, a biztosítottért ki fizeti a biztosítási díjat, és a biztosított milyen szolgáltatást kell, hogy megkapjon, és van joga, hogy azt kikényszerítse" - mondta.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz-frakció egészségügyi kabinetjének vezetője azt mondta az MTI-nek: csak reménykedni tudunk, hogy Gyurcsány Ferenc nem akarja megszüntetni a nyugdíjasok egészségügyi ellátását, illetve a nyugdíjasok egészségügyi ellátásának ingyenességét. "Pontosan a nyugdíjasok azok, akik a legnagyobb népcsoportot képezik, és nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a Fidesz reméli, hogy a kormány reformelképzelései nem azt jelentik majd, hogy "első körben a nyugdíjasokkal fizettetnek az egészségügyi ellátásért".

Hangsúlyozta: a kormány azon elképzelését támogatja a Fidesz, hogy a légimentést fejlesszék, mert - szavai szerint - 2002 óta a polgári kormány által végrehajtott fejlesztéseket visszafejlesztették.

"Ezen a területen van mit tennie a kormánynak, hogy elérjék a 2002-es szintet" - tette hozzá.

Ismét önkormányzati testületi tagok lehetnek az orvosok?

Gyurcsány Ferenc szerint 2006 őszétől ismét választhatók lesznek az alapellátásban dolgozó orvosok az önkormányzati testületekbe, mert a kormány támogatni fogja az orvosokat jelenleg sújtó összeférhetetlenségi jogszabálynak a kormánypárti körökben tervezett módosítását. Ezzel kapcsolatban Selmeczi Gabriella, a Fidesz-frakció egészségügyi kabinetjének vezetője azt mondta az MTI-nek: a Fidesz áll elébe a törvénymódosításnak.

"Jómagam két képviselőtársammal már évek óta próbáljuk a parlament ülésén napirendre vetetni az összeférhetetlenség feloldását, amelyet a szocialista frakció évek óta leszavaz" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: hétfőn eljöhet az "igazság pillanata", hiszen a parlamentben újra kell majd szavazni ennek a törvénynek a napirendre vételéről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek