Júniusban indul Irakba az első bosznia-hercegovinai katonai misszió
Aknaszedő egységet küld Bosznia-Hercegovina Irakba júniusban - jelentette be pénteken az államközösség védelmi minisztere. Az alakulat az amerikai vezetésű nemzetközi erők kötelékében fog szolgálatot tejesíteni. Feladata nem aknamezők, hanem más fegyverek hatástalanítása lesz - közölte Nikola Radovanovic.
Dátum: 2005-04-22 21:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:00.782740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 52 fős egység zöme június elsején indul útnak, soraiban bosnyákok, horvátok és szerbek egyaránt lesznek. Az eredetileg 2004 szeptemberére tervezett, majd 2005-re halasztott misszió az 1995 óta két államalakulatból - Boszniai Szerb Köztársaság és Bosnyák-Horvát Föderáció - álló Bosznia-Hercegovina hadseregeinek első közös akciója lesz.
A misszió útnak indítását emberi jogi szervezetek tiltakozása előzte meg a balkáni országban. Az ellenzők szerint "az (Irakban állomásozó) nemzetközi katonai erő megszálló erő".
MTI - fideszfrakcio.hu