Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós szegénység-értékelés

Előkelő csoportba került Magyarország a szegénységgel foglalkozó európai uniós értékelés szerint - derül ki az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél márciusi számából. A legjobb csoportban az elszegényedésnek kitett lakosság 10 százalékot tesz ki, ide sorolták a Cseh Köztársaságot, Svédországot, Dániát, Magyarországot és Szlovéniát.


Dátum: 2005-04-23 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:01.357347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 20 százalékos aránnyal a legkedvezőtlenebb csoportot Írország, Szlovákia, Görögország, Portugália képviseli. A többi tagországban e két érték között van az elszegényedésnek kitettek aránya a hírlevél szerint. Leginkább a munkanélküliek és az állandó lakhellyel nem rendelkezők kerülhetnek ebbe a körbe. A hírlevél az Európai Bizottság jelentésére utalva hangsúlyozza: a tagállamoknak határozottabban kell végrehajtaniuk a reformokat a nagyobb arányú gazdasági növekedés, a több új munkahely érdekében. A több tagállam által megkezdett reformok ellenére, az Európai Unióban a foglalkoztatási szint stagnál - állapítja meg az ismertető. Szerények az eredmények az európai foglalkoztatási stratégia három célkitűzésének teljesítésében. Így a teljes foglalkoztatottság elérésében, a munka minőségének és hatékonyságának javításában, a társadalmi kohézió és befogadás erősítésében - jegyzi meg a hírlevél.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek