Elhunyt Balogh János akadémikus
Életének 90. évében csütörtökön elhunyt Balogh János zoológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Dátum: 2002-08-16 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:40.566408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1963-ban Kossuth-, 1993-ban Széchenyi- és Pro Natura díjjal, 1995-ben Akadémiai Aranyéremmel, négy évvel később pedig a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíjával kitüntetett tudós, a Corvin-lánc birtokosa temetéséről később intézkednek.
Balogh Jánost a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti.
Balogh János 1931 és 1983 között a Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem munkatársa, tanársegédje, adjunktusa, magántanára, tudományos kutatója, osztályvezetője volt.
1966-ban nyerte el az egyetemi tanári címet, két évvel később lett az állatrendszertani osztály vezetője, 1970-től az MTA talajzoológiai tanszéki kutatócsoportjának vezetője.
1959-től több rádiós és televíziós sorozat szerzője, tanácsadója; e munkája során 28 tengeri expedícióban vett részt. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája Dél-Amerikában, elsősorban az Andok és Amazónia területén.
MTI - fidesz.hu