Benedek pápa köszönetet mondott a sajtónak
Külön pápai kihallgatáson mondott köszönetet szombaton XVI. Benedek a média dolgozóinak az elmúlt hetek vatikáni eseményeiről való tájékoztatásért. A német pápa - Joseph Ratzinger beiktatási szertartása vasárnap lesz - a bíborosok után második audienciáján (jelezve ezzel is, hogy elődjéhez, II. János Pálhoz hasonlóan kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a tömegkommunikációnak) az újságírókat fogadta, ezúttal a VI. Pál teremben, ahol a média és az egyház kommunikációs segítőinek csaknem háromezer képviselője gyűlt össze.
Dátum: 2005-04-23 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:03.579563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
XVI. Benedek négy nyelven elhangzott üdvözletében háláját fejezte ki a sajtónak munkájáért, az elmúlt hetek vatikáni, egyházi eseményeinek megvilágításáért. Szavai szerint ezekben a napokban az egész világ figyelme a Szent Péter térre és bazilikára, az apostoli palotára irányult, ahol elődje, II. János Pál pápa földi léte véget ért, valamint a Sixtus-kápolnára, ahol az új pápát megválasztották. Az egyházfő szerint az újságírók nagy szolgálatot tettek és tesznek a társadalomnak, amiért köszönet jár. XVI. Benedek beszédében - amely imádsággal és áldással ért véget - utalt arra is, hogy a sajtónak mindig is tiszteletben kell tartani az embert, mint személyiséget, s a média csak így felelhet meg hivatásának. Az új pápa a médiával való "szívélyes párbeszéd" folytatását ígérte, emlékeztetve az elhunyt Karol Wojtyla és a sajtó szoros kapcsolatára.
MTI - fideszfrakcio.hu