Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alakulnak a faluparlamentek - Szegváron nagy volt az érdeklődés

Orbán Viktor Pocsajon bejelentett kezdeményezése, szerte az országban megmozgatja az embereket, hogy faluparlamentek keretében mondják el véleményüket - hangzott el Szegváron Farkas Sándortól. A képviselő rámutatott, hogy e fórumok összegzéseként alakítja majd ki a Szövetség a következő kormányprogramjának vidékstratégiáját.


Dátum: 2005-04-23 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:04.202490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hozzászólások sorát a szegvári Mészáros Imre kezdte. A jogvégzett nemzetőr rámutatott, hogy a kistelepüléseket "benyeli" a város, a várost az ország, azt pedig az Európai Unió. Majd Szegvár volt megyeházának hasznosításáról alkotott véleményt. Kiemelte: ez az épület biztosíthatná a nagyközség felemelkedését. Kifogásolta, hogy a megyei napilap bulvárszintre süllyesztette ezt a témát.

Szabó Tamás Nagymágocsról, úgy fogalmazott: "Élhető falvakat akarunk!" Elmondta: ha továbbra is fogy a lakosság a falvakból, félő, hogy nagyon sok a "volt" előnevet ragaszthatja majd a község neve elé. Majd arra tett javaslatot, hogy a falvakból a városokba ingázó munkavállalók közlekedésének támogatását, államilag szabályozott módon, a települések önkormányzatai finanszírozzák. Ez még mindig olcsóbb lenne számukra, mint a munkahelyteremtés. Ugyanakkor - tette hozzá --, talán megszűnne a városi munkáltatók jelen pillanatban is érezhető ellenszegülése is a falusiak alkalmazásában, mivel ez a kiadás tényleg jelentős plusz költséget ró rájuk. Szabó Tamás a háztáji gazdaságok visszaállítását is szorgalmazta. Mint mondta: "ha a gazda üres ólat lát, az a lelki halálát okozza."

Az árpádhalmi Szarka Attila a kistelepülések túlélését a helyi oktatás fennmaradásától várja. Ő azt kérte: "kapjanak a kistelepülések iskolái és óvodái több állami támogatást." Arra is javaslatot tett, hogy a családi gazdaságokat a korábbi módon támogassa az állam. Egy másik ötlete szerint pedig, a falusi turizmust a termálvízzel együtt kellene az EU-nak kezelnie.

Czikora György, aki Derekegyházról érkezett, azt mondta: rendet kellene már végre tenni abban a kérdésben, hogy megye, vagy régió. Arra is rámutatott, hogy nem csak az autópályákat kellene szorgalmazni, hanem az alsóbbrendű utak felújítását is, mert azok már használhatatlanokká válnak. Végül a Széchenyi Terv visszaállítását szorgalmazta.

A szegvári Hegyi László szerint, minden eddigi kormány azon volt, hogy elsorvassza a vidéket. Megfogalmazása szerint: "Ez a faluparlament sem változtat semmin, hiszen a kutyaugatás nem hallatszik az égig." Hangsúlyozta: a kiút, hogy tisztességes áron vegyék meg, amit a magyar parasztember keserves munkával megtermel.

Bovatsek Dezső, a nyugalmazott szegvári pedagógus azt kérte a kormányoktól: "ne nézzék az embereket kiskorúnak! Számolják fel a korrupciót!" Majd a hazafias iskolai nevelés erősítése és a népbutító, nemzetromboló média leállítása miatt emelte fel a szavát.

Aa Fidesz helyi csoportjának vezetője, Bucsányi László arra emlékeztette a faluparlamentet, hogy "a 2002-es választás előtt, több pénzt ígértek az önkormányzatoknak és az embereknek." A szegvári képviselő-testület tagjaként rámutatott, hogy a nagyközség az eddigi 18 százalékos forráshiány helyett, az idén már 21 százaléknál tart. Javaslatot tett arra, hogy a - megfogalmazása szerint a járási-rendszer visszaállítását célzó - többcélú kistérségi társulatok szűnjenek meg, vagy alakuljanak át.

A mindszenti Hevesi István is az iskolák magyarságtudatra nevelését kérte az "ellentmondások Magyarországában". Majd hosszasan sorolta a példákat, miként viselkedik a francia és miként a magyar ember, a saját nemzete termékével szemben.

Farkas Sándor összegezve a legfontosabb gondolatokat, megköszönte a hozzászólásokat, majd javaslatot tett a megyei faluparlament küldötteire. A jelenlévők a nyílt szavazás során egyetértettek azzal, hogy a szegvári rendezvény valamennyi hozzászólója vigye tovább a megyére és onnan tovább az ország elé, az itt megfogalmazottakat.

Szentes és térsége országgyűlési képviselője arra is kitért zárszavában, hogy végtelenül sajnálja, hogy a megye összes médiumához eljutatott meghívójára, egyetlen sajtóorgánum sem reagált. De mint mondta, az emberek véleményének nem lehet gátat szabni.

R.J.

szentes.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek