Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rózsaszín köd a hármas tagolású társadalom biztosítás

A hagyományos kormányzati struktúrák megváltoztatásával, új humánpolitikai stratégiával lehet megoldást találni az egészségügy gondjaira - mondta Mikola István szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-04-23 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:05.470243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egészségügy csak akkor tud a jelenlegi gondokból kilábalni, ha új pozíciót talál magának a humán területen, azokon a területeken, ahol az emberi erőforrás, az ember lelki-testi épsége, tudása képződik, ahol az ember kiteljesedik" - mondta a Fidesz egészségügyi egyeztető fórumának elnöke a Polgári kormányzás 2006 című konferenciasorozat második eseményének szünetében. A volt egészségügyi miniszter kiemelte: ennek érdekében szorosabb együttműködésre lenne szüksége az egészségügynek az oktatás, az ifjúság-, a családvédelem, a környezetvédelem és foglalkoztatáspolitika területével, illetve minden, a humán erőforrás szempontjából fontos tárcával. Leszögezte: ehhez szemléletváltásra van szükség a kormányzati módszerekben, struktúrákban, s fokozatosan kell eljutni oda, hogy valamilyen kormányzati konstrukcióban is megjelenjen ez az elképzelés. Példaként említette az egészségtan oktatását az iskolákban, annak érdekében, hogy a gyermekek testi-lelki egészségüket megőrizzék. Mint mondta, el kell érni azt is, hogy a kormányzati teljesítmény fokmérője legyen az, hogy hogyan alakulnak a népegészségügyi, népesedési adatok. Mikola István a Heti Válasz című hetilap értesüléséről, miszerint a Fidesz választási győzelme esetén humánpolitikai miniszteri posztot kapna, az MTI kérdésére azt mondta: "egyelőre semmiféle tárca nincs leosztva", pillanatnyilag programot írnak. Újságírói kérdésre a miniszterelnök által pénteken Gyulán vázolt hármas tagolású társadalombiztosítási rendszerről szóló elképzelést, "rózsaszín ködnek" nevezte, mint mondta, arról még semmiféle írott anyagot nem látott. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Fidesz 2006-tól induló programjában szerepel az egységes társadalombiztosítás megőrzése és továbbfejlesztése, annak elérése, hogy minden biztosított mögött legyen járulékfedezet, s az elképzelések között helyet kap az egészségbiztosítás szolgáltatásait nyújtó állami-önkormányzati törzsvagyon privatizációjának megtiltása is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek