Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért és mióta nem eredeti nevükön uralkodnak a pápák?

A pápák a VI. századig eredeti nevüket használták megválasztásuk után. Az első pápa, aki új nevet vett fel, az 533-535 között uralkodott II. János volt. A pápa eredeti neve Merkuriusz volt, azaz egy pogány istenről nevezték el, így a névváltoztatás szimbolikus jelentőséggel bírt. A mártírhalált halt Szent I. János (523-526) pápa emlékére és tiszteletére Merkuriusz a II. János nevet választotta.


Dátum: 2005-04-23 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:07.354879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első pápa, aki vallási okokból változtatta meg nevét, IV. Sergius (1009-1012) volt. Eredeti neve Peter di Porca, de I. Péter, az apostol után nem szívesen vette volna fel a II. Péter nevet, így inkább a Sergius mellett döntött.

Az elődök nevének felvétele egyrészt a tisztelet jele, másrészt annak az óhajnak a kifejeződése, hogy az új pápa hűséges kíván lenni elődje szellemi örökségéhez. III. Gyula, V. Pál és XV. Gergely annak a pápának a nevét vette fel, akinek hatására egyházi pályára lépett.

VIII. Kelemen, XI. Leó, X. Ince, VII. Sándor és XIII. Ince annak a pápának nevét választotta, aki családjukat aktívan támogatta. IV. Pál, V. Piusz, V. Szixtusz és VIII. Sándor annak az elődnek a nevét vette fel, akinek támogatói aktívan elősegítették az ő pápává választásukat is.

Érdekesség, hogy a tridenti (1545-1563) és a II. vatikáni (1962-1965) zsinat között eltelt négyszáz évben a pápák kilenc név - Pál, Piusz, Gergely, Orbán, Ince, Kelemen, Leó, Sándor és Benedek - közül választottak. A XVII. és a XVIII. században a Kelemen volt a legnépszerűbb név, őket a Piuszok követték. A Piuszok uralkodása 1958-ban szakadt meg, ekkor választották pápává XXIII. Jánost.

Az első pápa, aki két nevet is felvett, Albino Luciani volt: 1978-os pápává választásakor az I. János Pál nevet vette fel XXIII. János (1958-1963) és VI. Pál (1963-1978) tiszteletére.

I. János Pál azonban hirtelen halála miatt csak 33 napig tölthette be a pozíciót. Amikor Karol Wojtylat pápává választották, a II. János Pál névvel tulajdonképpen három elődje előtt is tisztelgett.

A héten pápává választott Joseph Ratzinger XVI. Benedekként uralkodik majd. A vatikáni rádiónak úgy nyilatkozott, hogy azért választotta ezt a nevet, mert XV. Benedek pápasága rövid volt. XV. Benedek 1914-22 között, az első világháború idején töltötte be a tisztséget.

A háború alatt mindvégig békét akart közvetíteni. Hatalmas béketervvel kereste meg 1917-ben a hadban álló feleket, de tervét elutasították. A párizsi béketárgyalásokon sem vehettek részt a Szentszék követei, akik pedig talán mérsékelni tudták volna a békekötés igazságtalanságait A béke megteremtésén fáradozó XV. Benedek a katolikusok és az ortodox keresztények újraegyesítéséről is merész terveket szövögetett.

National Geographic Online - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek