Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gyurcsány-polip újabb csápja

2002 óta sok állami megbízást kapott az a Trendex Holding, amely egyik igazgatósági tagja a Gyurcsány-birodalom zászlóshajójának számító Altus Rt.-ben is felügyelő bizottsági tag - mutatott rá a cég székháza előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.


Dátum: 2005-04-24 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:13.413326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz "Tetthely" - sorozatának keretében olyan helyeket mutat be, ahol olyan emberek dolgoznak, akik sokat köszönhetnek Gyurcsány Ferencnek, vagy akiknek Gyurcsány Ferenc sokat köszönhet. A sorozat célja, hogy felderítse az Apró-Gyurcsány érdekkör különböző kapcsolatait, és ezen kapcsolatok szerepét az állami pénzek vonatkozásában.

Vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Trendex Holding Rt. a kormányváltás óta komoly állami megbízásokat kap. "Több minisztérium mellet a Magyar Posta és az ÁPV Rt. is megrendelője ennek a cégnek. Leglelkesebb megrendelőnek az informatikai tárca (IHM), és külügyi tárca mutatkozik" - tette hozzá. A képviselő elmondta, hogy sajtóhírek szerint az IHM több mint 800 millió forintnyi megbízást adott ennek a cégnek, és a külügyi bizottság kormánypárti tagjai mentesítették a Külügyminisztériumot a közbeszerzési kötelezettsége alól a telekommunikációs beszerzések ügyében.

A politikus emlékeztetett, a Trendex kapta több, a külügyminisztérium hatásköre alá tartozó külügyi képviselet telekommunikációs rendszerének felügyeletét. A képviselő szerint a közbeszerzés alóli mentesítés a külügyi bizottság számára arról szól, hogy a Külügyminisztérium teljes titkos adatállományára egy cég tehesse rá a kezét. "Ezt rendkívül aggályosnak tartjuk, nem vagyunk ebben partnerek. Ez ellen szavaztuk, és az elkövetkezendő időszakban is fel fogjuk emelni ez ellen a szavunkat" - hangsúlyozta. Szijjártó Péter szerint azért fontos beszélni ezen tényekről, mert a Trendex Holding Rt. egyik igazgatósági tagja Antalóczi Zoltán egyben a Gyurcsány-birodalom zászlóshajójának számító Altus Rt.-ben is a felügyelő bizottság tagja. "Az a polip, amelyik Gyurcsány Ferenc mögött kirajzolódik, úgy tűnik, hogy meglehetősen messzire elér. Úgy tűnik, hogy nagyon sok személyes átfedés és kapcsolat van a gazdasági és a politikai szféra irányában. Jogosnak tűnik az a helyzetelemzés, amely szerint Gyurcsány Ferenc az országot egy jól behatárolható, szűk érdekkör számára kívánja kisajátítani" - fejtette ki. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a miniszterelnök másfél éve titkolózik, menekül el a neki szegezett kérdések elől, de hétfőn Gyurcsány Ferencnek meg kell jelennie a parlamentben az azonnali kérdések óráján, és ott választ kell adni azokra a titkokra, amelyek másfél éve övezik az ő meggazdagodását.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkeszőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek