Időközi országgyűlési választás Sopronban - 13 órai részvételi adatok
Az időközi országgyűlési választáson vasárnap 13 óráig 13,18 százalékos volt a részvételi arány Sopronban és környékén, a Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerületben - mondta el az MTI-nek Becher Rezső, a soproni választási iroda helyettes vezetője.
Dátum: 2005-04-24 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:13.723016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szavazáson az európai parlamenti választások következtében a magyar parlamentben megüresedett egyéni képviselői hely betöltéséről dönthetnek a szavazók. A választókerületben tavaly novemberben már tartottak időközi országgyűlési választást, de az alacsony részvétel miatt a választás mindkét fordulója érvénytelen volt. A novemberi választás első fordulójában a választásra jogosultak 15,45 százaléka adta el szavazatát 13 óráig.
Sopronban és a környező településeken: Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán több mint 51 ezer választásra jogosult állampolgár adhatja le a voksát hét jelöltre este 7 óráig. A választópolgárok 54 szavazókörben járulhatnak az urnákhoz. A választókerületben az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, feltéve, hogy a szavazáson a választásra jogosultak több mint fele érvényes voksot ad le.
MTI - fideszfrakcio.hu