Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezrek emlékeztek meg az örmény holokauszt 90. évfordulójáról

Tízezrek emlékeztek meg vasárnap Örményországban az örmények ellen elkövetett első világháborús népirtás kezdetének 90. évfordulójáról. Robert Kocsarján államfő hangsúlyozta a Jerevánban rendezett központi megemlékezésen: az örményeknek fontos, hogy az egész világ elismerje és elítélje a népirtás tényét.


Dátum: 2005-04-24 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:15.707465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: Jereván kész jó viszonyt kialakítani Törökországgal, de ehhez Ankarának is el kell ismernie, hogy az Oszmán Birodalom 1,5 millió örményt gyilkoltatott meg az első világháborúban. Az örmény főváros lakói hosszú sorokban vonultak végig az utcákon, sereglettek a népirtás áldozatainak emlékére emelt emlékműhöz, amely a főváros fölött, egy hegycsúcson magaslik. Sokan gyászruhát öltöttek, sírtak és virágokat helyeztek el az emlékmű talapzatánál. Országszerte egyperces néma csönddel és lobogó gyertyák ablakba helyezésével fejezték ki a másfél millió örmény kiirtása miatt érzett nemzeti gyászt. Az örmény diaszpóra is megemlékezéseket rendezett sok helyütt. Moszkvában például egy tervezett örmény templom építési területén gyűltek össze pár százan, Szíriában pedig, ahol mintegy százezres örmény közösség él, négyezer fős megemlékezést tartottak az ország északkeleti részén lévő Markada városban.

Számos állam - köztük Franciaország és Oroszország - tényként kezeli az örmények ellen elkövetett népirtást. Török részről azonban tagadják, s Törökország szoros szövetségese, az Egyesült Államok se ismeri el hivatalosan. Ankara szerint igaz ugyan, hogy török katonák megöltek az első világháborúban mintegy 250-300 ezer örményt, de nem szervezett, kitervelt népirtás részeként, hanem a háborús ellenséget, Oroszországot támogató, törökellenes felkelésük leverése közben. Azt sem zárják ki, hogy a világháború végén és a háború után, az Oszmán Birodalom felbomlásának zavaros állapotai közepette is sok örmény veszthette életét az akkori polgárháborús cselekmények következtében. Ankara többször is javasolta az örmény népirtást tényként kezelő államoknak, hogy végezzenek közös történelmi kutatásokat az ügy teljes tisztázása érdekében.

Törökországban módfelett kényes ez a kérdés. Törvény tiltja, hogy török állampolgár akár odahaza, akár külföldön a nyilvánosság előtt elismerje az örmény népirtást. Ugyanakkor nagy nemzetközi nyomás nehezedik Ankarára a népirtás elismertetése érdekében, különösen Törökország európai uniós csatlakozási törekvésével összefüggésben. Az EU nem szabta ugyan a csatlakozás feltételéül a török beismerést, de számos nyugat-európai politikus használja fel arra a kérdést, hogy Törökország EU-tagsága ellen érveljen.

A budapesti Fidesz-MKDSZ megemlékezése

Kupper András budapesti elnök és Tirts Tamás ügyvezető alelnök az örmény genocídium áldozatainak kopjafájánál helyezte el az emlékezés koszorúját.

Kapcsolódó elemek