Több városban közös Fidesz-MDF jelölt
Pásztón Sisák Imrét, Szombathelyen Szabó Gábort, Balassagyarmaton Juhász Imrét jelöli a Fidesz és az MDF az őszi önkorányzati választásokon. Ma mutatták be Nyíregyháza húsz egyéni önkormányzati képviselőjelöltjét is.
Dátum: 2002-08-16 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:42.100581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tóth László, az önkormányzat MDF-es képviselője pénteki pásztói sajtótájékoztatóján közölte, hogy a jelöltet, a város jelenlegi vezetőjét a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezetei is támogatják. Közölte: Pásztó jó irányba indult el négy éve Sisák Imre vezetésével, és a város esélyeit javítja, hogy jelöltjük immár az MDF országgyűlési képviselője is.
Sisák Imre hangsúlyozta: Pásztón ebben a ciklusban 2 milliárd 893 millió forintos fejlesztés és 114 milliós nagyságrendű felújítás valósult meg. Ezek közül kiemelte a 2 milliárd forintból megoldott kórház-rekonstrukciót.
A Szombathelyi sajtótájékoztatón elhangzott: a helyi egyeztetések után szerda este a Fidesz országos választmányának elnöksége is jóváhagyta az önkormányzati választáson induló képviselő-, illetve polgármester-jelöltek névsorát.
Rettegi Attila, a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke hangsúlyozta: szeretnék, ha Szabó Gábor nem csupán a két párt, hanem a polgári összefogás közös polgármester-jelöltje lenne.
Elmondta: Szabó Gábor jelölését a Fidelitas, az Ifjúsági Demokrata Fórum helyi szervezetei és több polgári kör is támogatja.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az önkormányzati választásra a Fidesz és az MDF városi szervezetei közös jelölt-, illetve kompenzációs listát állítanak. A lista élén Szabó Gábor áll, őt Rettegi Attila, a Fidesz városi szervezetének elnöke követi, a harmadik helyen Böröcz Miklós, az MDF városi elnöke, a negyedik helyen pedig Ágh Péter, a Fidelitas megyei szervezetének elnöke áll.
Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Gábor elmondta, hogy bár az önkormányzati törvény értelmében az alpolgármesterek személyéről a közgyűlés dönt, ő két főállású alpolgármestert szeretne maga mellett tudni.
Rettegi Attila az oktatási és szociális kérdésekben segítené munkáját, Böröcz Miklósra pedig elsősorban a városfejlesztési feladatoknál számítana.
Csach Gábor, a Fidesz városi elnöke pénteki balassagyarmati sajtótájékoztatóján közölte: 1994 óta jobboldali koalíció irányítja a város, és megítélésük szerint nem indokolt az irányváltás. - A választópolgároknak el kell dönteniük, hogy a rendszerváltozás előtti szocialista propagandisták tollában maradt május elsejei jelszavakra épülő programot, vagy a szakszerű várospolitikát támogatják-e - mondta.
Juhász Péter a ciklus eredményei közül kiemelte a Delphi Calsonic Magyarország Kft. letelepedését, a kórház rekonstrukciót, a térségi hulladéklerakó megépítését, és azt, hogy négy év alatt 14-ről 7,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a városban.
Bemutatta húsz nyíregyházi egyéni önkormányzati képviselőjelöltjét a Fidesz pénteken a városban, Parragh Dénes helyi frakcióvezető szerint olyan jelölteket indítanak, akik ismertek körzetükben és közösségi munkát végeznek.
- A kiválasztásnál nem a párttagság volt a döntő szempont, hanem a jobboldali értékek vállalása - hangzott el.
Kampánycélként határozták meg, hogy a jelöltek minél több választópolgárral személyesen találkozzanak.
A Fidesz Nyíregyházán együttműködik a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, egy körzetben közös jelöltet indítanak.
A képviselőjelöltek közül négyen jelenleg is tagjai a nyíregyházi önkormányzatnak.
MTI - fidesz.hu