Ismét elszáll a költségvetés?
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az idén is túllépi a hiánycélt a költségvetés — legalábbis ezt sugallják a múlt héten megjelent információk . A Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint április végéig az egész évre tervezett deficit 71 százaléka teljesül. A PM szerint azonban nincs nagy baj, hiszen egyszeri kiadások okozták az ideiglenes túlszaladást - olvasható a hétfői Világgazdaságban.
Dátum: 2005-04-25 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:19.525982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarázat ezer sebből vérzik, hiszen ilyen alapon a bevételi túllépéseket is le kellene vonni, és az is érdekes, hogy az elmúlt három évben mindig ilyen tételekkel magyarázta a tárca az évközi túlszaladást, de valahogy mégis mindig elszállt a büdzsé.
A pénzügyminiszter-váltás feltehetően nem okoz további költekezéseket, de a piac arra sem számít, hogy a stabilizáció elkezdődne. A száz lépés nevű program végrehajtásával megbízott Veres Jánosnak nehéz dolga lesz: először a reformok kidolgozatlanságával, majd költségigényével kell megbirkóznia, és miután ezek nem hoznak szavazatokat, a választások előtti osztogatásra vonatkozó politikai nyomást kell elhárítania.
A büdzséhez kapcsolódó hír még, hogy végre sikerült lesakkozni: a tavalyról elmaradt áfavisszautalásokat az idei teljesítés ellenére az eredményszemlélet jegyében el lehessen számolni 2004-re. A szándék régóta nyilvánvaló volt: a pénzforgalmi hiány teljesülésének hírével zárni a 2004-es esztendőt, majd utólag felfelé korrigálni az eredményszemléletű adatot. A helyzet a PM szerint még ennél is jobb, ugyanis állítása szerint a tavalyi 5,4 százalékos GDP-arányos ESA-hiány nem emelkedik, mert az eddig is tartalmazta az áfavisszautalásokat. Ez a korábbi információk ismeretében egyértelműen meglepőnek mondható.
forrás: Világgazdaság
fideszfrakcio.hu