Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borfesztivál és kenyérünnep Csongrádon

Borfesztivál és kenyérünnep kezdődött pénteken Csongrádon, a boráról híres alföldi város rendezvénysorozata gazdag programot kínál a város lakóinak és a vendégeknek.


Dátum: 2002-08-16 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:43.958254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az immár ötödik alkalommal megrendezett eseményt megnyitó szakmai fórumon a helyi hegyközség gazdái és szakemberei tárgyaltak a szőlő- és növénytermesztés aktuális kérdéseiről.

Szombaton - a hagyományokhoz híven - megnyílik a borutca, amelyben az egykori építési szokásokat idéző nádfedeles faházakban lehet megkóstolni a bort, a kenyeret pedig a vendégek szeme láttára, népi kemencékben sütik.

Vasárnap ugyancsak a borutca lesz a legforgalmasabb helyszíne a fesztiválnak. A kenyérsütési bemutató mellett a halászléfőzés mesterei vetélkednek egymással.

Az augusztus 20-án este záruló fesztiválon számos kulturális és szórakoztató programmal is kedveskednek a vendégeknek a szervezők.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek