Némethtel együtt a kormány agrárpolitkája is megbukott
Németh Imre menesztésével a Gyurcsány - kormány agrárpolitikája bukott meg. Az agrárköltségvetés romokban hever, már most elviselhetetlen a 2006-ra áthúzódó kötelezettségvállalás nagyságrendje.
Dátum: 2005-04-25 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:25.039298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar mezőgazdasági termelőknek esélyük sincs, hogy a nyugat - európai gazdákkal fel tudják venni a versenyt, sőt már ott tartunk, hogy a cseh és a szlovák gazdák szorítják ki őket a magyar piacokról. A folyamatos hitegetések, fogadkozások és a márciusban megkötött agrármegállapodás ellenére sokan még a tavalyi területalapú támogatásokat sem kapták meg.
Lengyel Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Mezőgazdasági Kabinet
2005. április 25.