Faluparlament Szerencsen
A kisebb települések hétköznapjainak problémafelvetéseire létrehozott eseménysorozaton Koncz Ferenc országgyűlési képviselő volt az előadó a hétvégén Szerencsen. A képviselő elmondta hogy, számos olyan gond van választókerülete településein, melyeket ismer, ami megoldásra vár, de tisztában van azzal, hogy újakkal is találkozik.
Dátum: 2005-04-25 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:25.368435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pontosan ezeket próbálják feltárni a polgárok bevonásával, hiszen az emberek által tolmácsolt nyűgök mutatják a legtisztább képet.
- Rettenetes a vidék helyzete - mondta Koncz Ferenc. Csak egy példa a sok közül, ami konkrétan Tiszaladányra vonatkozik, az előző választási ciklusban mintegy háromszáz szarvasmarha járt ki a legelőkre, ez a szám napjainkra harminchétre csökkent. Ez egyfajta kórkép.
Benkő Ferenc polgármester a fórumot megnyitó beszédében megjegyezte, az országvezetés nem igazán gondolkodik a bajok megelőzésén, a problémák "lenyelését" a falvakra hagyják. Szakmailag lehet foglalkozni vidékfejlesztéssel, beruházásokkal, mezőgazdaság helyzetével, ezzel szemben nem törődnek a falvak helyzetével, jövőjével. A faluparlament lehetőség arra, hogy közvetlenül küldjenek üzenetet az országot irányítók felé.
Ellehetetlenültek a kicsik
A Tiszatardosról érkezett vendégekkel is kiegészült találkozón Koncz Ferenc aláhúzta, Benkő Ferenc polgármester ijesztő jövőképet vázolt beszédében a közigazgatás körzetesítése kapcsán, ami az egykori tanácsi rendszerekhez hasonlítható.
- Legrémisztőbb egyelőre a kisiskolák övezetesítése. Amíg a centrumot képviselő helyek haszonélvezők lesznek, addig a szárnytelepülések a szó legszorosabb értelmében ítéltetnek az elnéptelenedésre, és el lehet gondolkodni a tanulók esélyegyenlőségén is.
A városban élő gyermek szakkörre jár, addig a falusi utazik, ingázik.
A faluparlamenten résztvevők a nehézségek sokaságát sorakoztatták fel, kezdve a megélhetőségtől, a magárahagyatottságon át, a kilátástalanságig, vonatkoztatva ezeket a hétköznapi élet minden területére. Benkő Ferenc hozzátett az elhangzottakhoz egy Kossuth-tól származó gondolatot, miszerint az ország berendezkedése önkormányzat nélkül - márpedig erre tartunk -, maga az abszolutizmus.
A kistelepülésekre nem igazán vonatkozik a demokrácia, és ha ezeken a helyeken ez nincs, lehet-e jogegyenlőségről beszélni az országot illetően. A falvaknak adósaik vannak, mert az értelmiség nagy része onnan származik, ott taníttatták ki őket, az ott élők dolgoztak értük, de az ebből származó hasznot a városok élvezik.
- Hangsúlyozom, nem sajnáljuk - mondta a polgármester -, de kapjunk vissza valamit. A faluparlament az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatunk.
www.boon.hu
fideszfrakcio.hu