MSZP-s levél kisiskolásoknak
A Fidelitas Békés megyei tagjai felháborítónak tartják, hogy az MSZP megyei nőtagozata olyan pártemblémás leveleket juttatott el az általános iskolákba, amelyekben diákokat és kísérő felnőtteket toboroznak egy gyermeknapi rendezvényre.
Dátum: 2005-04-25 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:25.685766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas Békés Megyei Választmánya orosházi tisztújító ülésén Bere Károly elnöknek szavazott bizalmat, majd rögtönzött sajtótájékoztatón Gajda Róbert országos alelnök egy pártemblémával terjesztett levelet mutatott be. E levelet az MSZP Békés Megyei Nőtagozata iskoláknak küldte el, egy gyermeknapi programra téve ajánlatot.
— Azt kérjük a szocialisták nőtagozatától, hogy az oktatási intézményekben ne kampányoljon, mert törvénytelen. A pártemblémával való megkeresés szerintünk erkölcstelen, minden jó érzésű embert felháborít — hangzott el a Fidelitas részéről.
— Az MSZP Békés Megyei Nőtagozata a legőszintébb szándékkal szeretne a gyermekeknek örömet szerezni. A meghívóban nem bújtunk álnév mögé. Az iskolákból két gyermeket egy kísérővel hívtunk. Úgy gondoltuk, ez garancia arra, hogy a felnőttek tanúsíthassák: nem röppen fel egyetlen MSZP-s lufi sem. Ennél sokkal jobban tiszteljük a gyermekeket — reagált Vargáné Balázs Magdolna, az MSZP nőtagozatának Békés megyei elnöke.
Forráás: beol.hu
fideszfrakcio.hu