Faluparlament Bakonynánán
Bakonynánán 2005. április 22-én, pénteken délután zajlott Veszprém megye 5. választókerületének második, Zirc kistérségi Faluparlamentje.
Dátum: 2005-04-25 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:26.284161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A résztvevőket Kropf Miklós polgármester köszöntötte, majd Gyapay Zoltán országgyűlési képviselő szólt a Faluparlament céljáról.
A jelenlévők hamar elkezdték sorolni a vidékiek problémáit. Elsőként az merült fel, hogy a bérlet 80%-át nem lehet elszámolni annak, aki csak gépkocsival tud közlekedni. A Bakonyban élőket ez különösen sújtja, hisz a buszjáratok nem túl sűrűek. Javaslatként megfogalmazódott, hogy a munkavállalónak fizetendő 20 % leírható legyen a személyi jövedelemadóból.
Intelligens falurombolás folyik: nem dózerral, hanem posta-, óvoda-, iskolabezárásokkal, buszjáratok ritkításával. A vonat már nem áll meg, nincsenek munkahelyek és Zirc sem jelent vonzerőt gazdaságilag.
Különösen felháborítónak találják a bakonyiak, hogy az ajkai erőművet nem fanyesedékkel, hanem méteres fával fűtik, nagy tarvágások csúfítják a környezetet, ami azon túl, hogy a környezetet károsítja, a turizmus lehetőségeit is csökkenti.
Egy dudari gazdálkodó a vízitársulatok lehetetlen működéséről szólt. Munkát nem végeznek az általa művelt területen, mégis fizetniük kell egy bizonyos összeget hektáronként, s közben azzal fenyegetőznek, hogy különben nem kapnak majd mezőgazdasági támogatást.
Lopakodó gyarmatosítás folyik: a hazai termelők ellehetetlenülnek, külföldről olcsóbban lehet beszerezni a termékeket. Az Európai Unión belül is védik az egyes országok különböző adminisztrációs eszközökkel a saját termékeiket és termelőiket. Ha szigorúbb lenne az egyes termékek bevizsgálása, akkor nem lennének paprika botrányok. A harminc napos fizetési határidőket szigorúan be kellene tartatni, a multik ugyanis sokszor nem fizetik ki a hazai beszállítóikat.
Az oktatás nem lehet pénz kérdés - ez szinte minden hozzászólótól elhangzott. A kistelepüléseket is megilleti az óvoda és legalább az alsó tagozat. A kistérségek létrehozását burkolt körzetesítésnek tartják, aminek egyenes következménye lesz a kis falvak leépülése.
Az összejövetel végén az összegyűltek megválasztották a küldötteket a megyei Faluparlamentre.
Forrás: varpalota.fidesz.hu