Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várja látogatóit a várpalotai Trianon Múzeum

Várpalota leghíresebb műemlékeinek egyike - a Vár mellett - kétségtelenül a Zichy család kastélya. A Belvárosban a Kastélydombon áll a nevezetes épület, amely jelenleg az ország egyetlen Trianon Múzeumának ad otthont.


Dátum: 2005-04-25 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:26.917424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gróf Zichy Imre nagyvázsonyi várkapitány kezdte építeni talán az 1725-ös esztendőben, de adat pontos dátummal a szintén Várpalotán, az alsóvárosi temetőben található Zichy-kápolnára vonatkozóan van csak. Ez már állott 1727-ben, amikor is Acsády Ádám veszprémi püspök felszentelte. Zichy gróf halála után (1746) már állt az épület , mert 1752- es évszámmal említik. (talán tévesen, feltételezés szerint már előbb befejeződhetett az építkezés).

A kastély gyönyörű fekvésének köszönhetően szinte uralkodott a város felett. Díszterme, berendezése, könyvtára lakóinak igényességét és gazdagságát dicsérte.

Az épület 1860-ban leégett. Földszintje, lépcsőháza, kőlépcsői kevesebb kárt szenvedtek a tűzben, de átépítése elkerülhetetlen volt. A terveket a kor legnagyobb építésze, Ybl Miklós készítette, magát az építkezést is ő vezette, s a kastély már 1863-ra újjászületett. Jellegzetessége az épület tetején látható ovális csonkatorony - ahol a könyvtár volt -, díszes homlokzati erkélye és gyönyörű kapuja, amely a második világháború alatt megsemmisült.

A Zichy, majd Waldstein grófi családok óriási kultúrkincset hoztak létre a XIX század folyamán a kastélyban. Hatalmas könyvtárat, éremgyűjteményt, képtárat, régiségek gyűjteményét, gyönyörű berendezést, bútorokat, római régészeti kincseket. A kastély környékét parkosították, magát az épületet korszerűsítették. Szépségéről, gazdagságáról a századfordulón többen is beszámolnak (Mikszáth Kálmán, Jancsik Ede).

Romlása, pusztulása a XX. században kezdődött. 1913-ban kincstári tulajdon lett, tüzérségi parancsnokság, majd Tüzérmúzeum. 1945-ben és 1956-ban is súlyos károk érték. Az épület leromlott, berendezése eltűnt, megsemmisült, széthordták.

Története 2001. januárjában vett új fordulatot. A Dr. Szabó Pál Csaba történész vezetésével működő Trianon Múzeum Alapítvány vette át kezelésre a kastélyt, majd rengeteg munka elvégzése után 2002. június 12-én megnyitotta kapuját a kastély a palotai polgárok és a világ előtt Trianon Múzeumként. Az első kiállítás anyagának többsége a balassagyarmati múzeumból és magángyűjtőktől érkezett.

Az azóta eltelt időben is gazdagodott, gyarapodott , s az idei múzeumi szezon megnyitása óta ismét szeretettel várja látogatóit.

Czeher Ildikó, varpalota.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek