Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz kecskeméti frakciója a városi szemétszállítást végző Városgazdasági Kft. (VG Kft.) eladása kapcsán - tudatta az MTI-vel hétfőn a párt helyi képviselőcsoportjának helyettes vezetője.
Dátum: 2005-04-25 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:27.224271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A város polgárai nem akarják ennek a közszolgáltató cégnek az elkótyavetyélést, de ha a polgármester úrnak és szocialista elvbarátainak ezen felismeréshez népszavazásra van szüksége, akkor annak is állunk elébe, ennek azonban feltétele a lakosság korrekt tájékoztatása" - közölte Szeberényi Gyula Tamás frakcióvezető-helyettes.
Elmondta: a kecskeméti önkormányzatban többségben lévő baloldali koalíció az elmúlt heti közgyűlésen a polgári oldal tiltakozó kivonulása ellenére felhatalmazást adott a polgármesternek egy megállapodás aláírására az osztrák Saubermacher céggel.
A megállapodás értelmében az aláírást követő kilenc hónapon belül a VG Kft. beolvad a részben az önkormányzat, részben az említett osztrák cég tulajdonában lévő hulladéklerakóba.
"A polgári oldal részvétele nélkül hozott közgyűlési döntés szerint a sok százmillió forint értékű vagyon, s ezzel párhuzamosan a városi szemétszállítás néhány tíz millió forint ellenében egy vegyes tulajdonú kft. kezébe kerülne" - taglalta a kecskeméti fideszes politikus.
Kifejtette, hogy a rendkívüli közgyűlés összehívását azért kezdeményezik, mert értesüléseik szerint új fejlemény állt elő. Tudomásukra jutott, hogy a polgármester "mégsem írja alá a VG Kft.-vel kapcsolatos megállapodást", az ügyben előbb "szakértőket akar meghallgatni."
A Városgazdasági Kft.-vel összefüggő közgyűlési döntés kapcsán a kecskeméti önkormányzat szocialista frakciója kedden tart sajtótájékoztatót.
MTI - fideszfrakcio.hu