Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány az újabb balatoni ingatlanspekuláció mögött?

A Halászati Rt. ingatlanainak eladása "a jókor jó helyen lévőknek" újra jó alkalom arra, hogy rendkívül előnyös körülmények között balatoni ingatlanhoz juthassanak - mutatott rá Gruber Attila fideszes képviselő hétfői "Kiárusítják a Balatont, avagy kik lesznek újra megfelelő helyen a megfelelő kapcsolatok birtokában, mint Gyurcsány Ferenc a Balatonősződi ingatlanszerzésénél?" című interpellációjában.


Dátum: 2005-04-25 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:28.153165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Egyre többek számára világos, hogy az ország dolgai rosszabbul mennek. Óriásira duzzadt az államadósság és egyre kevesebb pénz jut munkahelyteremtésre. A rossz gazdálkodás miatt a költségvetés hiánya is felduzzadt.

Sajnos úgy tűnik, hogy az MSZP-SZDSZ kormány továbbra sem tud más módszert elképzelni a gondok átmeneti enyhítésére, mint elődjei: Horn Gyula és Medgyessy Péter. Azaz mindent eladni, akár még áron alul is.

Ez a vagyonfelélési politika áll a mögött a szándék mögött is, amely a még kivételesen állami tulajdonú balatoni Halászati Rt. balatoni ingatlanait akarja eladni. A pályázatok bontásának időpontja április 18. volt. A szóban forgó két ingatlan nem más, mint a cég központja és a balatoni halászat hajóinak kikötője. Bizony újra jó alkalom a kormánynak ahhoz, hogy az adókon fölül még több pénzhez jusson. És ragyogó alkalom a jókor jó helyen lévőknek, hogy rendkívül előnyös körülmények között balatoni ingatlanhoz jusson.

Nem kell aggódniuk az ügylet szorgalmazóinak: a Balaton Szövetség, amelynek valamennyi parti falu és város a tagja, labdába sem rúghat az ingatlan értékesítésekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy kinyilvánította, felelős tulajdonosként szerepet vállalna a Halászati Rt. működtetésében. Mert bizony sok feladatot kell ellátni a Halászati Rt-nek ahhoz, hogy a Balatonhoz látogató több millió család zavartalanul pihenhessen. Fenn kell tartania a tó természetes egyensúlyát, ügyelnie kell a víz minőségére, és mind arra, ami garantálja a Balaton élővilágának, és az ott nyaralóknak az egészségügyi biztonságát.

Ezen feladatok ellátásához komoly infrastruktúra szükséges. Kérdem Miniszterelnök Úr: Ön szerint a halász flotta kiszolgáló, karbantartó, javító műhelyeit hogyan kívánják működtetni kikötő nélkül? Igaz-e az, hogy a vevőtől vissza kívánják bérelni az ingatlanokat?

A miniszterelnök úr a visszabérlési üzletben korábban a balatonősződi ingatlan-ügy kapcsán jelentős gyakorlatra tett szert! Csak nem Ön miniszterelnök úr, vagy valamelyik üzleti jó barátja áll az ingatlan spekuláció mögött?

Őszinte érdeklődéssel várom válaszát és várják ezt a választ a Balatonért aggódó emberek, a családok és a pihenni vágyók!

***

A válaszadással megbízott Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter azt állította, hogy Gruber Attila "spekulációkról vizionál".

A miniszter úgy véli, hogy nem történt más, minthogy "egy cég nyílt pályázaton értékesíti azt a részét, amelyre működésére nincs szüksége".

Szerinte csak csak használaton kívüli lakásokat és funkció nélküli telephelyeket értékesítenek.

Gruber Attila azt "ajánlja" a tárcavezetőnek, hogy az önkormányzatok és az ajánlattevők közötti viszonyt tanulmányozza. A fideszes képviselő Bóka István a Balaton Szövetség elnökének szavaira hivatkozva azt mondta, hogy a Balaton parti önkormányzatokat a mai napig nem tájékoztatták az eladás szándékairól és körülményeiről.

Gruber Attila a kormány "száz lépés" programját "tétova tántorgásnak" nevezve arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak miniszterek, akik már az első lépéseknél "elhasaltak".

Gruber Attila nemmel, az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban igennel szavazott a tárcavezető válaszára.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek