Egy tocsiknyi pénz
Soltész Miklós azonnali kérdésében a Forrás Rt. egy konzorcium tagjaként elnyert 800 milliós állami megrendelése kapcsán arról érdeklődött: hogy megengedhető-e a közpénzek ilyen mértékű pazarlása? A Leisztinger Tamáshoz kötődő konzorcium akkor is megkapja a összeget, ha nem tud sikeres munkát végezni. Gyurcsány Ferenc az összegről nem beszélt, csak azt hangoztatta: ha erkölcsi vagy jogi kivetnivalóra hívja fel a figyelmet a Fidesz, akkor a kormány támogatását fogja élvezni.
Dátum: 2005-04-25 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:31.087325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több százmillió forintos megrendelést kapott az ÁPV Rt-től egy konzorcium, melynek a Forrás Rt. is tagja. A cég privatizációs tanácsokért köthet szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. Ezáltal a ferihegyi repülőtér nettó 624 millió forintos privatizációs tanácsadói díja után újabb, több százmillió forintos üzlet született: nettó 800 millió forintnyi összeg ütheti a cégek markát. - Épp egy tocsiknyi összeg, mutatott rá Soltész Miklós.
Soltész Miklós felidézte, milyen sikeres üzleteket kötöttek a szocialista érdekkörbe tartozó cégek.
A Tokaj Kereskedőház Rt. vétele majd újraeladása nagy hasznot hozott az Aragó Rt-nek.
Az üdülési csekkek forgalmából szintén szocialista érdekeltség profitált, mégpedig a Hunguest Rt.
A honvédségi textíliák mosására kiírt milliárdos pályázatot a Forrás Rt. tulajdonában lévő Centrál Mosodák Rt. nyerte.
Mindegyik cég a szocialisták erős emberének számító Leisztinger Tamás érdekeltségébe vagy tulajdonába tartozik.
A most elnyert pályázat mintegy 20 ingatlan felbecsülésére és értékesítésének előkészítésére és lebonyolítására vonatkozik, valamint mintegy 50 ingatlan értékbecsülésére vonatkozik. A kincstár eredménytelen értékesítés esetén is fizet. Holott az államháztartási hiány az első három hónapban eléri az éves szint 70 százalékát. Az államadósság nő, egy állampolgárra számítva 400 ezer forint adósságteherrel több terhet jelent.
Soltész Miklós azt kérdezte Gyurcsány Ferenctől, hogy megengedhető-e a közpénzek ilyen mértékű pazarlása.
Gyurcsány Ferenc válaszában nem beszélt az összeg nagyságáról, pusztán azt hangoztatta, hogy ha erkölcsi vagy jogi kivetnivalóra hívja fel a figyelmet a Fidesz, akkor a kormány támogatását fogja élvezni.
fideszfrakcio.hu