Csorbítaná az egyetemi autonómiát a kormány
Pósán László és az MSZP képviselői csaptak össze hétfőn este az Országgyűlésben a felsőoktatási törvény részletes vitájában az egyetemi autonómia sérülése miatt. Pósán László rámutatott: az irányító testületek létrehozása jogokat vonna el az intézményektől és fennáll annak a veszélye, hogy a testületekbe nem megfelelő személyeket delegálnak majd.
Dátum: 2005-04-25 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:34.799585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pósán László javasolta, hogy az irányító testületek helyett a törvény "fenntartói tanácsokat" hozzon létre. Javasolta továbbá, hogy a törvény határozza meg a kutatóegyetemek státuszát, és rendeljen ezekhez külön finanszírozást.
Szabó Zoltán (MSZP) szerint az irányító testületek elnevezésének módosítása elfogadhatatlan tartalmi változást jelentene. Szabó Zoltán és Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára is tagadta, hogy a törvényjavaslat csorbítaná az egyetemi autonómiát.
Gusztos Péter (SZDSZ) az állam és egyház szétválasztásának alkotmányos elvéből kiindulva javasolta: a törvény tiltsa meg az egyházi és állami egyetemek összeolvadását. Elmondta azt is, hogy szerinte nem szükséges törvényben rögzíteni, hogy az egyetemek ne adhassanak helyet pártrendezvényeknek, ahogy azt a Fidesz javasolta.
Lezsák Sándor független képviselő azt kifogásolta, hogy a törvény szerint a kormányzat minősítené az egyetemek tudományos tevékenységét és az erre vonatkozó pontnak az elhagyását javasolta. Lezsák Sándor is rámutatott, hogy a törvény csorbítja az egyetemi autonómiát. Mint mondta: "az irányító testülettel gyámság alatt akarják tartani a felsőoktatási intézményeket".
Horváth János (Fidesz) hiányolta, hogy a törvény nem jelenti ki, hogy a magyar felsőoktatásnak világszínvonalúnak kell lennie.
MTI - fideszfrakcio.hu