Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Toller: "Leéghet a koalíció"

"Leéghet" a kormánykoalíció, ha nem sikerül megegyezni a köztársasági elnökről - mondta Toller László, az MSZP elnökségi tagja a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel.


Dátum: 2005-04-26 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:37.159534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Leéghet ez a kormánykoalíció, de nem ez a cél. A cél az, hogy megegyezzünk abban, hogy ki lesz a köztársasági elnök" - mondta a szocialista politikus.

Hozzátette: ha nem, "akkor leégés lehet a vége, ezt mindenkinek tudni kell". Mint mondta, a "koalíció sikertelensége", ha az ellenzék jelöltje lesz a köztársasági elnök.

A majdani esetleges felelőst firtató kérdésre Toller László azt válaszolta: "felelős, az sok lehet, például a szocialista párt kongresszusa, a szocialista párt elnöksége, de leginkább a koalíciós partnert szeretném arra kérni, gondolja át ezt a helyzetet".

Azzal kapcsolatban, hogy az SZDSZ nyilvánvalóvá tette, hogy vezető pártpolitikust nem szavaz meg köztársasági elnöknek, Toller László közölte: nem szeretne "hálószoba titkokat elárulni", de szerinte "decemberben akár meg lehetett volna egyezni Szili Katalinról is (...) a költségvetés közepén, valahol az adópolitika mentén meg lehetett volna (...) személyi kérdésekben is állapodni".

A szocialista politikus szerint az MSZP-sek "falak" voltak ezen a tárgyaláson, s "mindenki tudta, hogy mi lesz ennek a tárgyalásnak a végeredménye".

"Önmagunk lejáratása" lenne, ha a második fordulóban az MSZP új jelöltet nevezne meg - hangsúlyozta.

Közölte, Pető Iván, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke felvetett ezt a lehetőséget, de mint Toller László mondta, egy ismételt kongresszus az rosszabb politikai üzenet, mint egy demokratikus szavazáson a tisztes vereség.

Megítélése szerint a koalíciós partnerrel továbbra is tárgyalni kell az ügyben.

"A politikában soha ne mondjuk azt, hogy soha (...), mert a koalíció sikere is lehet ez az elnökválasztás" - fogalmazott.

"Ez egy kemény politikai küzdelem lesz, komoly háttértárgyalásokkal, amelynek a végén kijöhet egy pozitív eredmény" - mutatott rá.

Véleménye szerint az ellenzék Sólyom Lászlót fogja jelöltnek állítani, "az összes többi színjáték".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek