Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvény előtti egyenlőség? Jegesyék nem tartanak a hűvöstől

Miért van az az érzése az embernek, hogy ha valaki rendőrtábornok, helyettes államtitkár vagy belügyminiszter asszony férje, akkor a rendőrség nem töri magát, hogy ezeket az urakat is megvizsgálhassa? - kérdezte a napirend előtt felszólaló Répássy Róbert kedden.


Dátum: 2005-04-26 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:37.464380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elnök Úr, Tisztelt Képviselőtársaim!

A félreértések elkerülése érdekében szeretném önöket tájékoztatni, hogy most következő felszólalásomban közokiratokból fogok idézni így az abban foglalt tényállítások nem az én tényállításaim.

"Ügyészi kérdés: Kinek a közvetítésével vette fel a kapcsolatot Ferenczi Lászlóval?

Válasz: Dr. Jegesy András személyes jó ismerősöm járt közben a Ferenczinél, akit onnan ismert, hogy tudtommal mindketten Kaposváriak voltak. Kettőjük találkozójára egy Kaposvárhoz közeli benzinkúton került sor, az biztos hogy egy szombat délelőttön valamikor 2003. május végén, június elején. A vallomásom elején írt telefonbeszélgetésre ekkor került sor, úgy hogy Jegesy felhívott engem, és átadta Ferenczinek a készülékét és így tudtunk beszélgetni. A beszélgetés arról szólt, hogy elmondtam, hogy menni fog egy magánfeljelentés, és megjelöltem Bálint Tamást, aki majd a feljelentés részleteivel keresni fogja. Ferenczi közölte, hogy ismeri Bálint Tamást, és nyugodtan hívja fel őt. Később Tamás elmondta, hogy beszélt Ferenczivel és a feljelentést is elküldtük."

Kik a szereplői ennek a történetnek? A vallomást tevő Kulcsár Attila, a brókerbotrány fő gyanúsítottja. Jegesy András a belügyminiszter asszony férje.

Ferenczi László rendőrtábornok, akkor az ORFK bűnügyi főigazgatója, ma helyettes államtitkár a belügyminisztériumban. Bálint Tamás Keller László volt munkatársa, jelenleg hivatali visszaélés gyanúsítottja. Két gyanúsított és két minden gyanú felett álló polgár. Mi célból kellett Kulcsár Attilának Jegesy András közvetítésével Ferenczi Lászlóval kapcsolatba lépni?

A választ megint csak idézem.

"Az egész rendőrségi ügynek is ugyanaz volt a célja, mint a sajtókampánynak, azaz hogy ellehetetlenítsék a PSZÁF vizsgálatát."

Tehát - és ezt már én teszem hozzá - Kulcsár az említett urak bevonásával azon dolgozott, hogy a törvénytelen pénzügyi műveleteit vizsgáló Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét egy rendőrségi eljárással jobb belátásra térítse és Szász Károly leszálljon róla. Azért, hogy az egész milliárdos bűncselekmény ki ne derüljön. Elárulom önöknek, hogy Szász Károly ellen jelenleg is ez alapján a feljelentés alapján folyik büntetőeljárás.

De nézzük tovább, mit állít még Kulcsár Attila!

"A kapcsolatunk fennállása alatt Jegesy András segédkezett abban, hogy személyes kapcsolatba kerüljek Lamperth Mónikával, illetőleg közbejárt annak érdekében, hogy a korábbi vallomásomban már elmondott feljelentés megfelelő rendőrségi fogadtatásban részesüljön. El kívánom mondani, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter asszonnyal szakmai konferenciákon kívül két alkalommal is személyesen találkoztam. Az első esetben a találkozóra egy vacsora alkalmával a képviselői klubban 2002 őszén került sor, ezen a vacsorán részt vett Jegesy András és Kodela László is. Másodszor pedig 2003. elején Kodela László lakásán találkoztam a miniszter asszonnyal..."

Megint egy kis magyarázat. Kodela László a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkára. Mint emlékezetes ő adott Kulcsár Attilának állandó belépőt a Miniszterelnöki Hivatalba. Egy újabb minden gyanú felett álló polgár.

És akkor az utolsó idézet:

"Dr. Kodela László 2002. nyarán megkért arra, hogy a Britton székházban irodát biztosítsak Jegesy Andrásnak, illetve az áltála képviselt ügyvédi irodának. Én ennek eleget is tettem és az egyik helyiséget ingyen és bérmentve rendelkezésükre bocsátottam. El kívánom mondani azt is, hogy 2003. tavaszán utasításom alapján a Brittonnál dolgozó Mészáros János tanácsadói szerződést kötött Jegesy András ügyvédi irodájával kb. havi 300 ezer forint értékben.

(...)

Azért utasítottam Mészáros Jánost ennek a szerződésnek a megkötésére, mert ezzel is a kapcsolati tőkémet akartam erősíteni. Tudomásom szerint Jegesy András nem végzett tanácsadói tevékenységet a szerződés aláírását követően."

Rendben van, hogy Kulcsár Attila egy milliárdos sikkasztó. Rendben van, hogy ezek csak az ő állításai. Rendben van, hogy folyik a büntetőeljárás. De nem kellene már ezt a sok minden gyanú felett álló polgárt is megvizsgálni? Miért van az az érzése az embernek, hogy ha valaki rendőrtábornok, helyettes államtitkár vagy belügyminiszter asszony férje akkor a rendőrség nem töri magát, hogy ezeket az urakat is megvizsgálhassa?

Mikor lesz már Magyarországon is végre törvény előtti egyenlőség?

***

Juhász Gábor belügyminisztériumi politikai államtitkár válasza: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Részben úgy van, ahogy ön mondja, nevezetesen, hegy nagyon furcsának találom, hogy ön jogász létére egy nagyon komoly bűncselekményekkel megvádolt ember vallomásából idéz, amelynek a megalapozottsága ma nem bizonyított. Ugyanakkor azzal véli bizonyítottá tenni, hogy azt a pecsétet emlegeti rajta hitelesként, amit a vádlottat kihallgató ügyész ütött erre a papírra. Szeretném mondani, hagy ezért a megközelítéséért az Ügyvédi Kamarában nemigen veregetnék meg az ön vállát.

Ami a miniszter asszonnyal kapcsolatos ügy összemosását illeti, hadd mondjam cl, én úgy értékelem, hagy ön szándékosan, gyakran elhangzó módon, megalapozatlan hangulatkeltést folytat a miniszter asszonnyal szemben, amelyet különben előre kitervelt módon, jelentős erőfeszítéssel, nagy nyilvánosság előtt, különös kegyetlenséggel, mondhatnám, élvezettel követ el.

Nézze, parlamenti képviselőként szíve rajta, hogy hogyan végzi ezt a nagyon hálátlan, esetenként gyomorpróbáló feladatot, de úgy gondolom, hagy csak egyet tehetünk: világosan vissza kell utasítani minden ilyet, amit ön ebben az ügyben folytat,

Ami Ferenczi tábornak hírbe hozását illeti, szeretném önt felvilágosítani arról, hogy nem az történik, amit ön mond, miszerint nem vizsgálja senki, hanem az történik, hogy megvizsgálták, és idézem önnek: "A Kulcsár Attila vallomásával érintett rendőrök közül dr. Ferenczi László, az országos rendőrkapitány helyettese, bűnügyi főigazgató ellen az ügyben nyomozás nem folyt. jelenleg sem folyik, vele szemben bűncselekmény elkövetésére utaló adat nem merült fel" Ezt mondja a legfőbb ügyész, annak az ügyészségnek a vezetője, akire való hivatkozással ön próbálja hitelesíteni egy nyilvánvaló módon többmilliárdos bűncselekményt elkövető ember vallomása kapcsán keletkezett adatokat.

Tehát, tisztelt Képviselő Úr, azt kell mondanom, hogy abban az esetben, ha - mondjuk - Ön libatenyésztéssel foglalkozna, és ez lenne a szakképzettsége, akkor ez egy normális, elfogadható és itt a parlamentben talán emberi alapon méltányolható hozzászólás lenne. Ugyanakkor jogász létére, azt hiszem, ez a fajta meglehetősen furcsa politikai aknamunka, amit folytat, sem az Ön dicsőségére nem válik, sem annak a pártnak a dicsőségére nem válik, akinek a mezében ezt a tevékenységet végzi.

Köszönöm szépen a figyelmet.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek