Hibás budapesti információs pontok: sötétben tapogatózó turisták
A főváros információs helyzetéről tartott rövid áttekintést kedden a Fidesz két budapesti önkormányzati képviselője a Ferencziek terén lévő aluljáróban, egy nem működő információs terminál előtt.
Dátum: 2005-04-26 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:41.892963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés informatikai bizottságának alelnöke elmondta, hogy a Budapest forgalmas helyein felállított információs pontok 80-90 százaléka működésképtelen. Ez a helyzet négy-hat hónapja alakult ki. Saját felmérésük szerint a 17, forgalmas pontra kihelyezett információs terminál közül mindössze kettő működik, pedig kiépítésük egyenként mintegy négyszázezer forintba került. Nagyon hasznosak lehetnének ezek az információs pontok, hiszen a turisták, a vidékről a fővárosba látogatók ezekről a terminálokról kaphatnának információkat a városról, környezetéről, az agglomerációról.
"Az az illúzió megszűnt, megszűnni látszik, hogy az SZDSZ az internet-párt" - fogalmazott Soltész Attila képviselő, az informatikai bizottság tagja. Elmondta, hogy két éve hirdették meg a budapesti információgazdálkodási programot, de a projektek többsége be sem indult, illetve csak a hardware-eszközök beszerzéséig jutott. Elmondta azt is, többször javasolták, hogy a Fővárosi Közgyűlés ülései legyenek követhetők az interneten, de ez a kérdés eddig még napirendre sem került.
MTI - fideszfrakcio.hu