Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Víz alatt állnak a bánáti települések

A tengerhez szokott embert is megdöbbentené a romániai Bánátban a házakkal, fákkal, villanypóznákkal szabdalt végeláthatatlan vízmennyiség látványa: Ótelek határában a Béga-csatorna hídjáról a látóhatár széléig kedden délben csak összefüggő víztenger látszott.


Dátum: 2005-04-26 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:44.638153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legsúlyosabb a helyzet Jánosföldén, ahonnan mind a 800 lakost ki kellett menekíteni a víz elől - mondta el az MTI-nek Ótelken Vajda Pál, a hat környékbeli település közös polgármestere. Ótelken sem sokkal jobb a helyzet, a mintegy 800 helyi lakóból már 670-nek kellett kényszerlakhelyet keresni. Vajda Pál azonban gyorsan hozzátette: nagy a baj, de emberségből, szolidaritásból jelesre vizsgáztak a környékbeliek.

"Mindenki segít, sok földönfutóvá lett embert házakba fogadtak be, de Újváron és Öregfaluban az iskolákat és óvodákat is szálláshelyekké alakítottuk" - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy élelmet, vizet folyamatosan kapnak, ezekről a prefektúra gondoskodik, de magánemberek is visznek élelmet a bajbajutottaknak.

Jánosföldén a teljes kitelepítés ellenére néhányan ott maradtak, ők egyrészt a javakon őrködnek, másrészt az ott rekedt jószágokat etetik. Számukra a katasztrófavédelmisek csónakkal szállítanak élelmet.

Kedden délben megérkeztek Ótelekre az RMDSZ környékbeli vezetői is. "Felmérjük, hogy mit segíthetünk" - közölte az MTI-vel Magyar Attila, az RMDSZ zsombolyi szervezetének elnöke. Szavai szerint székházaikban és magánházaknál szállást tudnak biztosítani a rászorulóknak, és segítenek az állatok takarmányozásában.

Ótelek főutcája, a Nagy utca siralmas képet mutat: felénél elfogy az aszfalt, onnan már csak a szétterülő víz vezet tovább. Az egyik épület ablakában Jókai Mór A földönfutó című fergeteges vígjátékára hívó plakát emlékeztet a szebb napokra. A valóságot az épület küszöbét nyaldosó és a ház kertjét elöntő víz jelzi.

A szomszéd házból Tóth János zsákokat cipel, "a bútoraim bent maradtak, legalább a krumplit mentem, hogy legyen mit enni" - legyint, aztán újra eltűnik a combközépig vízzel elöntött udvarban.

A szemben lakó Montovics Veronika könnyes szemmel figyeli a vízzel körbezárt házát. "Még nem dőlt össze" - mondja csendesen. Ő annyival szerencsésebb, mint a szemben lakó Tóth János, hogy bútorait a gyerekei és barátaik kimentették és biztos helyre vitték. "Ilyent még az őseink sem láttak" - mutat végig az elöntött főutcán, házakon, kerteken.

A visszaköltözés reménye még messzebbre került, ugyanis kedden délután Óteleken eleredt a sűrű eső, utánpótlást adva a Bánátban már így is több tízezer hektárt elöntött Temes, Béga és Berzava folyóknak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek