Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Litvánia nem ünnepli a fasizmus feletti győzelem évfordulóját

A litván parlament szerint a fasizmus feletti győzelem 60. évfordulója nem adhat alkalmat ünnepi megemlékezésekre.


Dátum: 2005-04-26 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:45.575038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedden elfogadott nyilatkozatukban a vilniusi honatyák rámutattak: "Nem lehet győzelemnek nevezni azt, ami meghosszabbította más államok megszállását, felmérhetetlen veszteségeket okozott és eltiporta a demokratikus várakozásokat." Véleményüket a litván törvényhozók azzal indokolták, hogy "a nácizmus feletti győzelem egyidejűleg évtizedekre előre meghatározta Litvánia és más balti országok megszállását". Valdas Adamkus litván elnök már korábban közölte, hogy nem vesz részt a fasizmus feletti győzelem 60. évfordulójával kapcsolatos moszkvai ünnepségeken.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek