Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkához láthat az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottság

A Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság feladata az lesz, hogy kiderítse, az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásában szerepet játszottak-e, és ha igen, milyen mértékben, állami forintok - mondta Szijjártó Péter, az országgyűlési határozati javaslat fideszes előterjesztője kedden az Országgyűlésben a javaslat általános vitájában.


Dátum: 2005-04-26 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:46.143780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök vagyonnyilatkozata szerint az idén cégektől kapott osztalékból száz millió forintos bevételre tett szert, a tavalyelőtti 83 millió forint után - mondta az ellenzéki politikus. Elengedhetetlen, hogy egy miniszterelnök esetében a parlament ki tudja vizsgálni, az ilyen mértékű meggazdagodásban állami forintok milyen szerepet játszottak - tette hozzá Szijjártó Péter. A politikus szerint komoly vagyontárgyak hagyták el a közszférát, például a balatonőszödi kormányüdülő, a Szalay utcai volt miniszterelnöki hivatali ingatlan, de aggályok merülnek fel az alumíniumipar privatizációja kapcsán is.

A politikus arra kérte a kormánypártokat, hogy a vizsgálóbizottság létrehozása során "ne trükközzenek", ne hozzanak fel a bizottság létrehozását gátló "mondvacsinált okokat", mert ha így tesznek, óhatatlanul az a kép alakul ki, hogy Gyurcsány Ferencnek komoly takargatnivalója van. A képviselő emlékezetett arra: másfél éve kérte először, hogy a kormányfő cégei és az állam között létrejött szerződések kerüljenek nyilvánosságra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek