Lecsaptak a chicagói maffiára
Az amerikai bűnüldöző szervek tizenegy chicagói maffiózót tartóztattak le és helyeztek vád alá hétfőn gyilkosság és más bűncselekmények, így zsarolás, fenyegetés, megvesztegetés, tiltott szerencsejáték címén a The New York Times című lap keddi száma szerint. A hatóságok ezzel az egyik legsúlyosabb csapást mérték a szervezett bűnözésre Chicago maffiózókban bővelkedő történetében, amelynek a leghíresebb figurája Al Capone volt.
Dátum: 2005-04-26 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:48.833241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Patrick J. Fitzgerald államügyész tájékoztatása szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) "Családi titkok" fedőnevű akciójának keretében három államban - Illinois, Arizona és Florida - gyűjtötte be a maffiózókat. Ilyen sok hírhedt chicagói bűnöző kezén egy és ugyanazon napon még nem kattant bilincs. A letartóztatási parancsot 14 névre állították ki ugyan, de egy maffiózót, az 59 éves Frank "Gumba" Saladinót holtan találták szállodai szobájában. A halál okát még nem állapították meg, de nem találtak idegenkezűségre utaló jeleket. Annál több pénzt viszont: holtteste mellett több tízezer dollár hevert. Két bűnöző, a 75 éves Joey "a Bohóc" Lombardo maffiavezér és Frank "a Német" Schweihs szökésben vannak. A letartóztatott 11 személy közül a 63 éves James Marcello és a 68 éves Frank Calabrese a chicagói alvilág vezéralakjai. A vádlottak között van két nyugalmazott rendőr is, akik az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) az alvilágba beépített ügynökeit árulták be a maffiának, üzeneteket közvetítettek egy rács mögé került bűnöző és a többiek között és más szolgálatokat is tettek.
A maffiózók ellen felhozott vádak negyven évet ívelnek át, és összesen tizennyolc, megoldatlan, részben már-már feledésbe merülő gyilkosságot rónak a terhükre. A legismertebb gyilkosság Anthony (a Hangya) és Michael Spilotro esete, akiket 1986-ban agyonvertek és egy kukoricaföldön elföldeltek, feltehetően azért, mert a maffiózók Las Vegas-i helytartójaként megdézsmálták a szerencsejátékból befolyó bevételt. A két fivér történetét Martin Scorsese beleszőtte Kaszinó című filmjébe, a valóságban azonban nem a helyszínen verték őket félholtra husángokkal, hogy azután félig élve temessék el őket, hanem állítólag ököllel és lábrúgásokkal végeztek velük és már csak a holttestüket vitték a kukoricásba.
MTI - fideszfrakcio.hu