Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fényárban a nagycenki Széchenyi kastély

Mádl Ferenc köztársasági elnök avatta fel hétfőn este a nagycenki Széchenyi kastély díszkivilágítását. A Széchenyi István Emlékmúzeumot fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ezzel a bruttó 3,8 millió forintos beruházással további lépést tett a világörökségi helyszínen található Széchenyi-örökség méltó megőrzésére.


Dátum: 2005-04-26 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:50.709210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2001-ben a nagycenki Széchenyi-kastély a Világörökség része lett. Ezzel egy időben készült a Témapark turisztikai program, mely a Széchenyi-örökség komplett, a mai kor követelményeinek megfelelő bemutatását dolgozza fel. Az épületben található kiállítás a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában, évek óta kiemelkedően magas látogatottságot mondhat magáénak. Mindhárom terület Ivanics Ferenc alelnök felügyelete alá tartozik, aki mindvégig elkötelezetten vett részt a díszkivilágítás megvalósításában.

Előzetes árajánlatkérés alapján a beruházás becsült költségvetése több mint 20 millió forintba került volna. A megyei önkormányzat az épület megvilágítására több alternatívát megvizsgált és ezek közül a lehetőségeinket is figyelembe véve egy alacsonyabb költségigényű megvalósítás mellett döntött.

Ennek érdekében felmértük azokat a megyén belüli és dunántúli vállalkozásokat, melyek hasonló műemléki épületek, templomok középületek díszkivilágítását tervezték és kivitelezték, valamint ezekről referenciával rendelkeztek. Az így megismert vállalkozásoktól meghívásos eljárás keretében kértünk konkrét árajánlatokat.

Az ajánlatok műszaki tartalmát és a vállalkozások kiemelt referenciáit figyelembe véve a szombathelyi székhelyű YUMAR Kft. került kiválasztásra. A vállalkozás 1998-tól folyamatosan a Dunántúlon, illetve Szombathely város kiemelt önkormányzati és műemléki épületeinek díszkivilágítását végzi kiváló minőségben (pl.: szombathelyi Székesegyház, Megyeháza, Püspöki Palota, Bíróság épületei és templomok).

A nagycenki kastélyépület főhomlokzatának és az utcafronti őrházépületek megvilágítása bruttó 3.800.000 forintba került. A kivitelezésnél a világítástechnika legmodernebb eszközei kerültek beépítésre. A megvilágítás energiafogyasztását külön automata almérő méri, időkapcsolóval felszerelve, ami teljesen rugalmas működtetést lesz lehetővé külön emberi beavatkozás nélkül. A felszerelt berendezések energia fogyasztása nagyon alacsony (2,2 kW/óra), ami 45 forint + Áfa költséget jelent óránként a felszerelt 24 darab reflektor együttes üzemeltetése esetén.

Kapcsolódó elemek