Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várossá nyilvánítás: a koalíció nem ért egyet

Nem először fordul elő, hogy a kormánykoalíció sürgősséggel, a szükséges (négypárti) egyeztetés hiányában terjeszt törvénymódosító javaslatot a parlament elé, az ország és az emberek szempontjából kiemelkedően fontos, és komoly megfontolást igénylő témákban. A kapkodó, előkészítetlen jogalkotási folyamat eredménye csakis kudarc lehet.


Dátum: 2005-04-26 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:52.021728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Jauernik István szocialista képviselő keddi közleményében a Fideszt tette felelőssé a várossá nyilvánítással kapcsolatos törvényi szabályozás módosításának sikertelensége miatt.

Nézzünk a dolgok mögé!

Nem először fordul elő, hogy a kormánykoalíció sürgősséggel, a szükséges (négypárti) egyeztetés hiányában terjeszt törvénymódosító javaslatot a parlament elé, az ország és az emberek szempontjából kiemelkedően fontos, és komoly megfontolást igénylő témákban. A kapkodó, előkészítetlen jogalkotási folyamat eredménye csakis kudarc lehet.

Ami a jelenlegi szabályozás "igazságtalanságát és alkotmányellenességét" illeti, nem árt feleleveníteni, hogy a kifogásolt rendelkezést a szocialista-szabaddemokrata kormányzat vezette be újra, Horn Gyula miniszterelnöksége idején.

Felhívom a figyelmet arra is, hogy a mai, kétharmados többséget igénylő döntés során nem csupán "néhány SZDSZ-es" ellenszavazat volt, hanem a jelen lévő szabaddemokrata képviselők fele ment szembe a kormánypárti többség akaratával. Ezért javasoljuk, hogy a koalíció először a saját háza táján tegyen rendet ebben a tekintetben, amúgy pedig a jövőben törekedjen a kiérlelt, kellőképpen előkészített, egyeztetett jogszabály-alkotásra.

2005. április 26.

Dr. Kovács Zoltán (Fidesz)

Az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek