Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy mégis meghívatta magát Berlinbe?

Pénteken berlini magyar diplomáciai források nemlegesen válaszoltak arra a kérdésre, hogy a magyar miniszterelnök részt vesz-e Gerhard Schröder német kancellár és az árvíz sújtotta közép-európai országok kormányfőinek vasárnapra tervezett találkozóján.


Dátum: 2002-08-16 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:47.672052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az értesülést német kormányforrásokra hivatkozva tette közzé pénteken a dpa hírügynökség, azt írván, hogy Berlinbe várják az osztrák kancellárt, a cseh és a szlovák miniszterelnököt, valamint Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét.

A kormányfők körét esetleg kibővítik a magyar és a lengyel miniszterelnökkel. Mint közölték, a találkozón megvitatják a segítség összehangolását, valamint azt, hogy a jövőben hogyan lehet jobb védelmi intézkedéseket foganatosítani" - írta a német hírügynökség. A magyar diplomáciai források szerint csak az árvíztől leginkább szenvedő országok kormányfőinek találkozójáról van szó.

MTI - fidesz.hu

***

Gál J. Zoltán kormányszóvivő péntek délutáni sajtótájékoztatóján az MTI híradása szerint elmondta: "a miniszterelnök kedvező választ kapott arra a kezdeményezésére, hogy a német kancellár - az árvíz súlytotta államok vezetőin kívül - a veszélyeztetett országok, így Magyarország és Lengyelország miniszterelnökét is hívja meg a hétvégén, Berlinbe tervezett csúcsvezetői értekezletre."

Kapcsolódó elemek