Házakat öntött el a víz Ipolytarnócon
Elöntött tíz házat a megduzzadt Ipoly kedden délután a Nógrád megyei Ipolytarnócon, közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Hat embert menekítettek ki lakásaikból, és homokzsákokat helyeztek el a falu főútjánál. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy három ház lakatlan volt a tízből. A folyó délutáni kiöntése után már megkezdődött a lassú apadás az Ipolyon.
Dátum: 2005-04-27 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:56.062153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eközben befejeződött a kárbecslés Mátrakeresztesen, ahol 152 millió forintos lakossági kár keletkezett, míg a környéken összességében eléri a 800 millió forintot a veszteség. A helyreállítási munkákat a faluban kedden újra esők nehezítették, mondta Batiz András kormányszóvivő. A belügyi tárca ötmillió forintos gyorssegélyt utalt át, ebből hetven család részesülhetett, a kormány által biztosított további harmincmillió elosztásáról az önkormányzat gondoskodik. Mátrakeresztesen kilenc ház lebontását javasolják a szakemberek, további 25 lakóépület helyreállítható.
Eközben az árvízveszély nem múlt el, a Sajó vízszintemelkedése a harmadfokú, a Tiszáé és a Marosé a másodfokú készültség elrendeléséhez közelít, a Duna a német és osztrák szakaszokon árad, A Dunánál tehát nem várható árvízvédelmi készültség elrendelése.
MTI - fideszfrakcio.hu