Sztrádaépítés: kiszorítják a magyarokat
Megfordult a trend a hazai mélyépítőiparban a koncessziós autópálya-építések miatt: már nemcsak a fővállalkozók külföldiek, hanem az építőmunkások is. Az M6-os autópálya Érd-Dunaújváros szakaszán - amelynek építésére egy német-osztrák érdekeltségű konzorcium kapott megbízást - a Magyar Nemzet értesülése szerint kétszáz, Németországból érkezett munkás dolgozik, és a kivitelezés lebonyolításával megbízott közkereseti társaság is inkább külföldi alkalmazottakat foglalkoztat.
Dátum: 2005-04-27 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:38:56.968722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor a nagyobb haszon reményében a hazai alvállalkozói szerződések megkötésekor igyekeznek minél alacsonyabb árat meghatározni. A konzorcium az alvállalkozóknak bizonyos esetekben - kivitelezési hiányosságra hivatkozva - 10-30 százalékkal fizetne kevesebbet, mint amit a felek szerződésben rögzítettek. Szakemberek szerint a hazai mélyépítőipar csődjét jelentheti, ha az állam a továbbiakban is kivonul az autópálya-építésből. A lap úgy tudja, hogy az M6-os átadásának határidejével is problémák adódtak.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu