Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy hónap alatt negyedszer emeli a kormány a medicinák árát?

A kormány száz lépés nevet viselő csomagjának sajnos már az első lépése is egy ballépés, mivel Veres János a Reutersnak adott nyilatkozata szerint tízmilliárdot emelne el a gyógyszerkasszából. Az új pénzügyminiszternek tehát már a legelső intézkedése hátrányosan fogja érinteni a idős, beteg, nyugdíjas embereket. A gyógyszerkassza csökkentésének várhatóan egyenes következménye lesz a medicinák árának ismételt emelkedése - mondta Schüller Róbertné, a Fidesz Zala Megyei Nyugdíjas Tagozatának alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-04-27 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:00.982578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megdöbbentő, de igaz - folytatta az alelnök -, az ingyen gyógyszer a szocialisták esetében azt jelenti, hogy idén a négy hónap alatt várhatóan már a negyedik gyógyszeráremelést jelentik be. Schüller Róbertné kifejtette: az új pénzügyminiszter további tíz milliárddal kívánja csökkenteni a gyógyszerekre fordított támogatásokat, pedig az év eleji nagy forgalom miatt az is kétséges, hogy a 2005-re eredetileg előirányzott - a tavalyinál egyébként 5 milliárddal kisebb - forrás elegendő lesz-e?

Az év elején a sorozatos gyógyszeráremelések - januárban 15 %-os, februárban 7,5 %-os, április elsejétől 12 %os - miatt nőtt a patikák forgalma, majd jött az influenzajárvány, amely még márciusban is tarolt. Az idei járvány sokkal több szövődményt okozott, és míg a korábbi években a betegségből általában két-három hét alatt meg lehetett gyógyulni, most nem volt ritka, hogy valaki 4-6 hétig nyomta az ágyat.

Az alelnök elmondta még, hogy a korábbi járványokhoz képest is jobban fogytak a láz- és fájdalomcsillapítók, az antibiotikumok és a vitaminok, s ez várhatóan tovább növeli a gyógyszerkassza hiányát. Az első három hónapban 84,1 milliárd forintot fordítottak gyógyszertámogatásra, az idei 284 milliárdos büdzsé hiánya március végén 7,6 milliárd forint volt. Így kétségessé válhat a kassza tarthatósága.

Forrás: nagykanizsa.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek