Csáky Pál a Benes-dekrétumokról egy szlovák lapnak
Sajnálatosnak nevezte a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese egy szerdán megjelent sajtónyilatkozatában, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács, tehát a parlament törvényerejű jogszabályai a magyarokat és a németeket árulóként és kollaboránsként említik.
Dátum: 2005-04-27 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:04.694054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csáky Pál a Národná Obrodának kijelentette: Nyilván az önök szerkesztősége is tiltakozna, ha a lap szerkesztőiről a bűnözőkkel egy sorban esne említés valamelyik jogszabályban. A lap munkatársai a Benes-dekrétumok magyarok általi felemlegetését kérték számon a szlovákiai magyar politikuson.
A szlovák médiában három hete nem csillapodik a hullámverés a szlovákiai magyarok második világháború utáni jogfosztását a kollektív bűnösség elve alapján törvényesítő Benes-dekrétumok ismételt felvetése nyomán. Ezúttal a Národná Obroda munkatársai a miniszterelnök-helyetteshez intézett kérdéseikben firtatták, miért tartanak igényt a magyarok valamiféle bocsánatkérésre, kártérítésre és a dekrétumok egyes fejezeteinek semmissé nyilvánítására. Miért nem tartják a magyarok szem előtt, hogy meghurcoltatásaiknak előzményei is voltak, nevezetesen: hogy Magyarország mindkét világháborúban a vesztes szövetségeseként harcolt?
Válaszaiban Csáky egyebek között így fogalmazott: "Máig azt olvashatom magamról, hogy - magyarként - egy síkon vagyok az árulókkal és a kollaboránsokkal. Ez a kollektív bűnösség elve, márpedig egy demokratikus társadalom keretei között a számomra ez elfogadhatatlan."
- Jó, vegyük úgy, hogy a dekrétumoknak már nincs hatályuk, ám ha valóban nincs, akkor ezt az a szerv, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa is mondja ki, amelyik annak idején ilyen ítéletet mondott a szlovákiai magyarok fejére - fejtette ki Csáky, aki úgy gondolja, hogy az 1945-1948 között a szülőföldjéről kitelepített vagy kényszermunkára elhurcolt magyarokat legalább jelképes kárpótlás illetné meg. "A holokauszt áldozatainak esetében ennek megtaláltuk a megfelelő módját" - mondta. Jelezte: ott van a
tarsolyában az az "öt mondat", amelynek kimondásával a jelenkori szlovák törvényhozás a következményeiben is rendbe szedhetné jogelődjének kollektív bűnösséget kimondó szemléletét.
Csáky nem feltétlenül látja okát annak - mint ahogy azt Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a szlovák törvényhozás alelnöke korábban felvetette -, hogy a bocsánatkérést a Magyar Országgyűlés is ejtse meg, "de ha ez a járható út, ám legyen..." - áll a Národná Obroda szerdai számának egész oldalas interjújában. A politikus hozzátette: "A holokauszt esetében a szlovák parlament ezt egyoldalúan, anélkül is megtette, hogy ebbe az izraeli parlamentet is bevonta volna", és úgyszintén egyoldalúan megtette ugyanezt 1991-ben a Szlovákiából elhurcolt németek vonatkozásában, "anélkül, hogy ebbe bevonta volna a Bundestagot. Ez az ésszerű, a tiszta, egyszersmind az elegáns megoldás" - fogalmazott Csáky Pál.
MTI - fideszfrakcio.hu