Lépéshátrányban az oktatás
Magyarország versenyképessége érdekében változtatni kell a szakképzés rendszerén - nyilatkozta újságíróknak Pálinkás József a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi ülését követően. A polgári kormány oktatási minisztere beszámolt arról, hogy a testület áttekintette a Nemzeti Kulturális Stratégia elkészítésének folyamatát is és megvitatták a felsőoktatási törvény tervezetét.
Dátum: 2005-04-27 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:05.924630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pálinkás József sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a törvény részletes vitája során "olyan módosító indítványokat is lesöpört a kormánypárti többség, amelyek alapvető fontosságúak a felsőoktatás működése szempontjából", mint amilyen például a szak-és természettudományos képzést lehetővé tévő javaslat. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a törvényjavaslatban nincs tisztázva a tanárképzés szerepe, ezért arra kérte az oktatási minisztert, hogy a természettudományos- és tanárképzés arányaira vonatkozó, a szakmai szervezetek által is támogatott módosító javaslatokat fogadják el. Mint mondta, így elkerülhető, hogy 2006-ban azonnal módosítani kelljen az idén elfogadott felsőoktatási törvényt. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy tegnapi konferencián a gazdasági élet prominens szereplői is megfogalmazták a módosítás szükségességét.
Az egy hét múlva esedékes érettségi vizsgák kapcsán hangsúlyozta: az Oktatási Minisztériumban folyó kapkodás ellenére úgy ítéli meg, hogy az utolsó pillanatban való változtatás káros következményekkel járna a most vizsgázó százezer magyar fiatal számára. Hozzátette, hogy figyelemmel kísérik az idei érettségi vizsgáztatás folyamatát annak érdekében, hogy 2006-ban a szükséges pontokon változtatni lehessen.
A magyar oktatásügy egyik kevésbé figyelemmel kísért területe, a szakképzés kapcsán elmondta, hogy a rendszerben változtatásokra van szükség, amelyhez a Fidesz konkrét javaslatok elkészítésével minden segítséget megad a kormánynak ahhoz, hogy Magyarország versenyképességének javítása érdekében ezen a területen is előrelépés történjen. A fővárosi szakképzési intézmények összevonása kapcsán úgy fogalmazott: a szakképzés területén Magyarországon ma hatalmas gondok vannak, az Oktatási Minisztérium mostohagyermeke a szakképzés. Ezekben az intézményekben nagyon kevés diák tanul, ezért gyakran fenntartási gondokkal küzdenek. Aláhúzta: a felsőfokú képzések irányába való erős elmozdulás tapasztalható, ami felborította a felsőfokú és a szakképzés közötti egyensúlyt, így nem elegendő a képzett szakmunkások száma. Ezen mielőbb változtatni kell egyrészről a középfokú intézmények megerősítésével, másrészről pedig a középfokú szakképző intézmények és a felsőfokú oktatás kapcsolatának javításával - szögezte le.
Az akadémikus aggályosnak nevezte azt a kutatási-fejlesztés és a művészeti pályáztatás során tapasztalt jelenséget, hogy a pályázatok elkészítésére és a kivitelezésre nagyon kevés időt adnak. Ennek okát - mint mondta - részben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal belső átszervezésében látja. Aláhúzta: a kormányhivatal bérelt irodákba való költözése (amely tudomása szerint évi 600 millió forintos kiadást jelent) megengedhetetlen, mert a hivatal feladata ellátása helyett átszervezésekkel és "kétes bérleti szerződések" megkötésével foglalkozik, miközben jelenlegi Szervita téri épületének privatizációját tervezi.
Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu