Hiteltelen jóslatok

A tervezett intézkedések nemcsak a középosztályt szegényíthetik el, hanem ellentétesek a kormányprogrammal, amely eredetileg az alacsonyabb jövedelműek felzárkóztatását tűzte ki célul. A különbségek nemhogy csökkennének, hanem még inkább nőni fognak - véli Varga Mihály volt pénzügyminiszter. A Fidesz gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője szerint a magyar gazdaságban négy-öt százalékos növekedési lehetőség rejlik.

Dátum: 2002-08-16 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:48.683524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A baloldali kormány száznapos túlköltekezése adhat-e lökést az újabb eladósodásnak?

A választási kampányban is többször felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha az ígéretek megvalósítását az MSZP komolyan gondolja, akkor ennek fedezetét három forrásban találhatja meg. Az egyik az állami vagyon eladása lehet. A másiknak a rejtett adóztatás kínálkozik, azaz egy újabb inflációs hullámmal kísérlik meg a jövedelmeket elértékteleníteni, s ezzel semlegesíteni azt a kiadásnövekedést, amelyet a választási ígéretek indukálnak. A harmadik forrás a hitelfelvétel. Úgy tűnik, mind a három eszközt alkalmazni fogja a kormány. A száznapos programnak az idei évre államháztartási méretekben viszonylag csekély a hatása: körülbelül 150-200 milliárd forintos a kiadás, de adókkal, járulékokkal valamit visszavesznek ebből a pénzből. A következő év azonban már sokkal jelentősebb kiadásokat hoz. A Pénzügyminisztériumban készülő anyagok is arról szólnak, hogy ezek fedezete hiányzik. Így a száznapos költekezést újabb eladósodás követi. Korábban az adósságállomány csökkentésére törekedtünk. Komolyan gondoljuk, hogy Magyarországon az euró használatát kellene bevezetni 2006-2007 táján. Ha ellenben egy eladósodási hullám nekilendül, kétségessé válik, hogy Magyarországon valós esély-e az euró bevezetése és az európai pénzügyi unióhoz való csatlakozás.

Sokan megriadtak, miután napvilágra került, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. élére az új hatalom azt a személyt helyezi, aki 1995-ben az állami vagyonkezelő szerv vezérigazgatójaként aláírta a Mátrai Erőmű Rt. eladásakor nyélbe ütött titkos megállapodást. Valós-e az aggodalom, hogy Paks egy-két éven belül német kézre jut?

Stratégiai vállalatról van szó: hazánk áramigényének negyven százalékát ez az erőmű adja. Paks kapós lenne. A magyar kormánynak határozottan deklarálnia kellene, hogy a jövőben sem tervezi az atomerőmű eladását.

A Postabank, a Földhitel- és Jelzálogbank, valamint a Konzumbank eladásának terve nem kockáztatja-e azt, hogy kiszolgáltatottá válik a magyar pénzügyi rendszer?

Jómagam is láttam azokat a mutatókat, amelyek a bankok eredményességét jelzik. Kérdés, hogy a Konzumbank - amely kis fiókhálózattal rendelkezik, de az elmúlt évben nyereséges volt - nagyobb tőkeinjekció nélkül tartósan szereplője tud-e lenni a pénzrendszernek. A Földhitel- és Jelzálogbank esetében arról van szó, hogy a kormánynak egyfajta ösztönző intézménnyel kellett belépnie a jelzálog-hitelezés piacára. Az indulást követően azonban kérdésessé válik, szükséges-e még az állami jelzálogbank. A Postabanknál más a helyzet, mivel a legnagyobb öt hazai pénzintézet közé tartozik. Elég sokat költött rá az állam, hogy megtisztítsa attól a szennyestől, amit a korábbi vezetői hagytak maguk után. Kétséges, hogy eladása helyes lenne-e. Ez a bank az elmúlt években nagyban járult hozzá ahhoz, hogy a különböző gazdaságpolitikai kezdeményezések - például a diákhitel bevezetése, a lakáshitel kiterjesztése - sokkal több emberhez jussanak el, mint korábban. Ezen a bankon keresztül hatott az állam a többi pénzintézet magatartására is. Még 1998-ban, mielőtt fölelevenedett volna a lakáspiacon az állami támogatású lakáshitelezés rendszere, csillagászati mértékű kamatot kellett fizetnie egy-egy állampolgárnak. Az előző kormány által generált verseny e kamatszintet jóval barátságosabb fokra tudta lehúzni.

A kormányzat titkos áremelési terve, melyet ön hozott nyilvánosságra, okozhatja-e a középosztály teljes lecsúszását?

Azok az elképzelések, amelyek a PM-ben papírra is kerültek, fordulatot jelentenek a korábbi gyakorlathoz képest. A polgári kormány időszakában arra törekedtünk, hogy a hatósági árak - az energia, a tömegközlekedés ára, a postai és a távközlési tarifák - csak az infláció alatti mértékben emelkedjenek. Ezzel szemben a mostani kormányzat 2003-ra vonatkozólag megfogalmazta a pénzromlást meghaladó hatósági áremelések szándékát. Ez kissé hiteltelenné teszi a kormány inflációprognózisát, hiszen ha a villany, a gáz, a víz, a buszjegy, a vasúti utazás infláció feletti mértékben drágul, akkor ez a pénzromlás átlagát is felnyomja. Becslésem szerint a nyilvánosságra került tervek a fogyasztói árat legalább húsz százalékban befolyásolják, ez pedig a többi terméknek, tehát a ruházati cikkeknek, az élelmiszereknek az árára is hat. Az intézkedések nemcsak a középosztályt szegényíthetik el, hanem épp ellentétesek a kormányprogramban deklarált céllal, az alacsonyabb jövedelműek felzárkóztatásával. Sajnos a különbségek nemhogy csökkennének, még inkább nőni fognak.

Ha az infláció a korábban jelzett három és fél, négy és fél százalékos helyett ötszázalékos lesz 2003-ban, akkor reális esély marad-e az európai uniós csatlakozás?

Elméletileg nem zárhatjuk ki, hogy 2004-re drasztikus inflációcsökkentést lehet elérni. Ehhez azonban olyan társadalmi közmegegyezésre lenne szükség, amelynek ma nincsenek meg a feltételei. Például abban kellene megállapodni a szakszervezetekkel, hogy 2004-ben ne legyen bérnövekedés. Ezt nem tartom reálisnak. Az érdekképviseletek nyilván benyújtják a számlát, amit a választási kampányban megelőlegeztek az MSZP-nek. Így nem valószínű, hogy 2004-ben ötszázalékos szintről két-három százalékponttal lehet csökkenteni a fogyasztói árindex mértékét.

Mi lehet a valós indoka a forint gyengítésének?

Mindig is ellentét volt a polgári és a mostani kabinet gazdaságpolitikusai között abban, hogy a forint árfolyama jó szinten áll vagy sem. Mi azt mondtuk: van annyi tartalék a gazdaságban, hogy egy erős forint hatását kompenzálni tudja. Másfelől a versenyképességet az erős forint segítheti, hiszen a korábban rejtett költségeket is láthatóvá teszi. Az új kormány határozottan a forint gyengítésére törekszik. Úgy tűnik, nem egészen sikeresen. Hiszen az új kormány hivatalba lépése óta is erősödött a forint. A piac bizalma nagyobb a forint, mint az új kormány jóslatai iránt. A gazdaság stabil, még egy erős forintot is el tud viselni. Jóval szélesebb kör az, amely ennek az előnyeit élvezi, hiszen az erősebb forintban számolva európai mércével is többet ér az, amit valaki egy életpályán fölhalmoz. Ebben a kérdésben a gazdasági növekedésre való hivatkozás álságos indok. A magyar gazdaság jó állapotban van, a szomszéd országokkal összehasonlítva a három százalék körüli növekedés tekintélyesnek számít. Itt inkább a vállalkozásoknak szóló választási mézesmadzagról van szó.

Várható, hogy az árfolyam gyengítésével tovább élénkül az export?

Ez hiú ábránd. Sokkal jobb lenne, ha a kormány folytatná azt a gazdaságfejlesztési programot, amit Széchenyi Terv néven az elődje elindított. Nemrég hallhattuk, hogy a gazdasági miniszter a programok döntő többségét leállította. Olyan fontos fejlesztések, mint például a kereskedelmi szálláshelyek gyarapítása, a jövőben egy fillérre sem számíthatnak.

A jegybank új felügyelőbizottságának fölállításával mi lehet a kormány célja?

A konfliktus oka az, hogy az infláció kérdésében mást kíván tenni a jegybank és mást a kormány. Ez utóbbi lazább inflációkezelésre törekszik, a pénzromlás fékezését nem tekinti stratégiai kérdésnek, mint a korábbi kormány. Ellenben a jegybank az infláció leszorítását tűzte ki célul 2003-ra és 2004-re is...

Minthogy a jegybanktörvény eleve erre kötelezi a pénzintézetet.

Pontosan. A felügyelőbizottság felállításával a jegybank függetlenségét csorbítja a kormány. Ezt nemcsak mi állítjuk, hanem az Európai Központi Bank vezetői is, akik levélben fordultak az ügyben a magyar illetékesekhez. A kormány nem tárgyalásos megoldást választott, nem konfliktusfeloldó magatartásra törekedett, hanem úgy gondolta, hogy a jegybank nyakába ültet egy felügyelő testületet, amelynek igazából nem lehet látni a feladatát. Jelenleg három ellenőrző szervezet: a belső ellenőrzés, az Állami Számvevőszék és az auditorcég, az Ernst & Young vizsgálja folyamatosan a központi pénzintézet működését. Mi szükség lenne egy negyedikre? Talán csak az, hogy egyszerű piszkálódással próbálják sakkban tartani a jegybank vezetőségét azokban a kérdésekben, hogy mennyi ásványvizet fogyasztanak és milyen autót használnak.

Hány százalékkal nőhet a bruttó hazai termék, a GDP a most körvonalazódó gazdaságpolitikával?

Szerintem a négy-öt százalékos növekedés lehetőség van benne a magyar gazdaságban. A valós folyamatokat nagymértékben befolyásolja, hogy mi történik a világgazdaságban, az Európai Unióban, Németországban. A mostani gazdaságpolitikának az az alapvető gondja, hogy nincs fejlesztési ötlet, nincsenek beruházási elképzelések. Tehát pusztán attól függ a gazdaság növekedése, hogy mi történik a határokon túl. Néhány év múlva a magyar vállalkozásoknak az osztrák, a német, a francia versenytársakkal kell összemérni az erejüket az unió belső piacán. Ha most nem készítjük fel őket erre, nem próbálunk beruházásaikban, feltőkésítésükben segítségükre sietni, akkor kudarcra lesznek ítélve.

Molnár Pál, Heti Válasz