A magyar textilipart már bevették a kínaiak
Ha az Európai Bizottság védő intézkedéseket foganatosítana az olcsó kínai textíliák bevitele ellen, akkor az a magyar textilipar számára már késő lenne - állítják magyar szakemberek.
Dátum: 2005-04-27 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:06.831929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt öt évben a textilipari üzemek fele, illetve 60 ezer munkahely szűnt meg - mondta Pintér András, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége(VOSZ) textilruházati tagozatának elnöke. Kelet-Magyarországon pedig gyakorlatilag megszűnt a textilipar. A kínai exportőrök számára Magyarország hídfőállás az Európai Unióba, ezért az Európai Bizottság által szorgalmazott önkorlátozás a textilexportban a kínaiak érdeke is lenne - válik a magyar szakemberek.
Ennek az önkorlátozásnak azonban semmi jele - mondja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Sőt: az idén végleg a kínai kereskedők kezébe kerülhet a magyar ruházati piac. A Magyarországon eddig illegálisan, vagy félig legálisan tevékenykedő kínai kereskedők ugyanis már elég pénzt kerestek ahhoz, hogy legálisan nyissanak üzletet.
Szakértők úgy látják: a magyar kereskedők vagy kínai árut forgalmaznak, vagy a kínaiak támasztotta erős verseny miatt bezárhatják a boltot. A Magyarországon működő mintegy 30-35 ezer kínai textilbolt mellett a kínaiak egyre erőteljesebben építik ki pozícióikat a játékkereskedelemben is.
MTI - fideszfrakcio.hu