A kormány egy kérdésben a Nemzeti Petíció mellett
A Fidesz parlamenti frakciója örömmel látja, hogy a kormányzat egy területen végre hajlandó figyelembe venni másfél millió ember egybehangzó akaratát, melyet a Nemzeti Petíció aláírásával fejeztek ki a privatizáció leállításával kapcsolatban.
Dátum: 2005-04-27 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:08.374316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés előtt fekszik az állami tulajdonban lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényt módosító szocialista indítvány, mely kimondja: az állam a tulajdonosi jogokat a Magyar Villamosművek Rt-n (MVM Rt.) keresztül gyakorolja három kulcsfontosságú villamosenergetikai cég: a Paksi Atomerőmű Rt., a MAVIR Rt. és a Tiszavíz Kft. felett. A jogi szabályozás azt is előírná, hogy az állam részesedése e cégekben nem lehet kisebb, mint 99 %.
A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy az MVM Rt-n keresztüli tulajdonlással garantálható e vállalatok tartós állami tulajdonban maradása. Ez egybecseng a Nemzeti Petíciót aláíró másfél millió választópolgár akaratával, és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elképzeléseivel is, így a szocialista javaslatot a parlamentben támogatni tudjuk.
A Fidesz-frakció ugyanakkor kezdeményezi, hogy az említett cégek körét bővítsék ki egy negyedikkel, az Országos Villamos Távvezeték Rt-vel, mely a nagyfeszültségű átviteli hálózatot működteti. Az MVM Rt. által vezetett, holding-típusú nemzeti energiatársaság biztosíthatná az állam számára a piaci egyensúly megtartásához szükséges erőt. Ezért a megerősített MVM Rt. közösségi tulajdonban maradását elengedhetetlennek tartjuk.
Deák András
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
országgyűlési képviselő
a Gazdasági Bizottság energetikai albizottságának tagja
2005. április 27.